Avicii egykori kedvese 14 hónappal a lemezlovas halála után ismét szerelmes

 

A cseh modell közösségi oldalán számolt be boldogságáról.

Tereza Kacerova ismét tud mosolyogni, ez pedig új kedvesének, a zenei producer és lemezlovas, Morten Breumnak köszönhető, aki Los Angelesben influenszerként szerzett magának nevet. A cseh modell, akinek gyermekét Avicii a sajátjaként szerette, és akivel a néhai DJ maga is családot alapított volna, Instagramján számolt be boldogságáról.

"Amikor tavaly darabokra tört a szívem, és elvesztettem a kontrollt, úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha lezárom a témát. Azt hittem, ez lesz a legjobb módja annak, hogy folytatni tudjam, így védtem magam a fájdalomtól, úgy tettem, mintha semmi baj sem lenne. Aztán találkoztam valakivel." - idézi a modellt a Newsbeezer.

Tereza tudta, hogy nem alkalmas egy egészséges kapcsolatra, így szabotálta a románcot, később azonban egy életvezetési tanácsadó segítségével ismét kinyitotta a szívét.

"Most elképesztően boldogok vagyunk!" - foglalta össze a modell az érzéseit.

Avicii tavaly április 20-án hunyt el, Omanban. Családja pár nappal halála első évfordulója előtt jelentette be, hogy posztumusz kiadják a DJ harmadik albumát. A június 6-án “TIM” címmel megjelent korong felvezető dala, az "SOS" már tavasszal debütált, a "Heaven" című dalhoz pedig hétfőn jelent meg a videóklip.