Megkezdődött a vitorlás szezon a Balatonnál

 

Az idei év az olimpiai felkészülés jegyében zajlik a magyar vitorlázásban – fogalmazott a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke szombaton Balatonfüreden a Balatoni Évadnyitó Belflex Nagydíj megnyitóján.

Kollár Lajos, az idén kilencvenéves szövetség elnöke elmondta: tavaly Érdi Mária és Berecz Zsombor révén két olimpiai kvótát szereztek a magyar vitorlázók, és idén még legalább két kvóta megszerzésére van esély, hiszen a Vadnai és a Gyapjas testvérek is egyre jobban szerepelnek.

Kiemelte: minden esély megvan arra, hogy négy hajóosztályban öt olimpikonnal legyen ott Magyarország Tokióban az olimpián, ami a sportág eddigi legnagyobb magyar sikere lenne.

A szezonról szólva megjegyezte: idén öt nemzetközi vitorlásversenyt rendez a szövetség részben balatonfüredi, részben balatonföldvári helyszíneken, és a tervek szerint idén elindul a balatonfüredi megállópont fejlesztése is. Hozzátette: uniós pályázatok segítségével közel kétszáz hajót, illetve sporteszközt juttatott a szövetség 27 klubnak.

Kollár Lajos hangsúlyozta: tavaly minden versenyükön rekordszámú nevező volt. Most a balatoni évadnyitó vitorlásversenyre, a szezon első, a Magyar Vitorlás Szövetség által rendezett nagyhajós regattájára is több mint kétszázan neveztek és a nyári Kékszalagon is szeretnék elérni a tavalyi jubileumi viadal létszámát. Hozzátette: az utóbbi években a vitorlássport utánpótlásában résztvevők száma a kétszeresére növekedett és szintén emelkedett a versenyzői engedéllyel rendelkező sportolók száma is.

A szövetség elnöke arról is beszélt: a túravitorlázók számára elindult a Vitorlázz itthon elnevezésű program, és egy telefonos applikációval is segítik a túravitorlázókat, hogy a számukra megfelelő kikötőben tudjanak éjszakázni, valamint a meteorológiai viszonyoknak megfelelően tervezhessék útvonalukat.

Megnyitóbeszédében Rákossy Balázs, a pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a Balatont a magyar turizmus egyik legfontosabb fellegvárának, Balatonfüredet pedig a Balaton fővárosának nevezte.

Hozzátette: az évről évre jobban teljesítő turizmus nagymértékben járul hozzá a magyar gazdaság dinamikus növekedéséhez, és a Magyar Turisztikai Ügynökség jelentős forrásokat biztosít arra, hogy kiemelkedő turisztikai helyszínek – köztük elsősorban a Balaton – olyan szolgáltatásokat tudjanak nyújtani a kikapcsolódásra, sportolásra, pihenésre vágyóknak, amelyek minden igényt kielégíthetnek.