Profi és amatőr harcosok küzdöttek a IV. Muay Thai Gálán

 

Monoron 12 mérkőzést rendeztek, összesen 24 harcos vett részt az eseményen. A nemzetközi verseny győztesei Thaiföld budapesti nagykövetétől vehették át a kupát. A több mint ezeréves múlttal rendelkező sportág magyar művelői keményen dolgoznak azért, hogy világviszonylatban is az élvonalban legyenek – hangzott el az M1 Híradójában.

Kupákért és az elismerésért küzdöttek szombat este Monoron, a IV. Muay Thai Gálán. 24 harcos mérte össze erejét, különböző súlycsoportban és kategóriában. A győztest pontozással választották.

A legkisebbek nyitották meg a versenyt. Bár csak 28 kilogrammosak, keményen állták az ütéseket és rúgásokat a három 1 perces menetben.

Kovács Márk már nagyobb súlycsoportban, a 46 kilós kategóriában indult. Ellenfele Farkas Norbert volt. Mindenki különböző taktikával készült a 2 perces menetekre, és különböző cél vezérelte őket. Kovács Márk az M1-nek úgy nyilatkozott, első terve, hogy magyar bajnok legyen.

A legtöbben a felnőttek mérkőzéseit várták, ahol már védőfelszerelés nélkül, 3 perces menetekben csaptak össze a harcosok.

Hegedűs Márk profi kategóriában indult. A több hónapos felkészülés meghozta az eredményt: legyőzte magyar ellenfelét. A versenyre a thai boksz sport őshazájából thai harcos is érkezett.

Az eredmény a papírforma szerint alakult. A thai harcos egyöntetű pontozással győzött iráni ellenfelével szemben. A rendezvény fontosságát nem csak a harcok színvonala mutatta meg, hanem az is, hogy a thai nagykövet adta át a győzteseknek a trófeát.

H. E. MR. Jakkarit Srivali, a Thaiföldi Királyság nagykövete elmondta: fontos, hogy a versenyen felvonulnak a legjobb magyar harcosok is. A nagyköveti kupát már másodjára rendezték meg Monoron. „Büszke vagyok arra, hogy Magyarországon foglalkoznak ezzel a harcmodorral” –mondta a thai nagykövet.

A cél pedig az, hogy még több sikert érjenek el a magyarok ebben a sportban. Czinke Gábor, a Magyar Muay Thai Szakszövetség vezetője elmondta: A sportág 2024-ben olimpiai sportág lesz, vagyis fontos, hogy a mostani fiatalok jól teljesítsenek nemzetközi viszonylatban, mert ők már a következő olimpián szerepet kaphatnak.

A Magyar Muay Thai Szakszövetség azon is dolgozik, hogy Magyarország elnyerhesse a 2020-as európai bajnokság rendezési jogát és ezzel még több felkészülési lehetőséget biztosítson a magyar versenyzőknek.