Nagyot buktak a tech óriások, a legnagyobbat a Facebook

 

Visszaesett a tavaly év végi szintre a részvényeik értéke, s nagyjából el is söpörte éves nyereségüket.

Amerikában – és nem csak ott, hanem szerte a világon – meghatározó, hogy miként alakul az úgynevezett FAANG részvények értéke.

A FAANG betűszó a Faceboook (FB), Amazon (AMZN), Apple, Netflix (NFLX), a Google (hivatalosan már régen az Alphabet Inc-ről beszélünk) és az Apple cégeket jelenti. Ők vannak a középpontban, de elemzők szerint komoly zuhanásuk már a többi cég indexét is lefelé hajtja.

Az utóbbi időben a csoport visszaesett: a Facebook, az Amazon, az Apple, a Netflix és a Google részvényárai ugyanis további 4-6 százalékkal csökkentek, ami az amerikai technikai nehézsúlyúak kategóriájában irdatlan csökkenést jelent.

Szeptember eleje óta a FAANG csoport minden tagja jelentős veszteségeket szenvedett, különösen keményen érintett az Amazon.

Miután az (immáron nem csak e-) kereskedelem óriása elérte az egybilliós értéket szeptember 4-én, a dolgok rosszra fordultak. A cég jelenleg értéke 736 milliárd dollárra becsülhető, azaz több mint 250 milliárd dollárral kevesebbre ment a csúcsnál.

Infographic: A Frightful Fall for FAANG Investors | Statista

Mint a Statista ábrája mutatja, az egész évet nézve már nem olyan lesújtó a kép a FAANG cégek és befektetők számára, mivel a növekedés (zöld), ellensúlyozhatja a legutóbbi veszteségeket (piros).

Kivéve a Facebookot, amelyiknek a év első hét hónapjában sem sikerült annyit szereznie, hogy ellensúlyozza a mostani bajos időket.