George Clooney szemébe könnyeket csaltak felesége megindító szavai

 

A színészt életműdíjjal jutalmazták, de talán felesége vallomása még többet jelentett számára, mint az elismerés.

Óriási elismerésben részesítette éves gáláján George Clooney-t az Amerikai Filmakadémia, akik idén ítélték az életműdíjukat a hollywoodi Dolby Színházban.

Amal Clooney életében először mesélt érzéseiről a nyilvánosságnak. Fotó: Getty Images

Amal Clooney életében először mesélt érzéseiről a nyilvánosságnak. Fotó: Getty Images

A beszédet az alkalomból pedig megfelelőbb személy nem is tarthatta volna, mint emberi jogi ügyvéd felesége, Amal Clooney, aki most először beszélt a nyilvánosság előtt kapcsolatukról. Bár a jogtudor számára a bíróságon vagy éppen az ENSZ előtt sosem okoz gondot a beszéd, ezúttal kifejezetten zavarban volt.

“Van itt néhány dolog, amit talán nem tudnak George-ról. Például, hogy ő egy igazi úriember. Úriember a szó minden értelmében, még akkor is, ha ez manapság oly ritka és talán régimódi is.” – kezdte meghatottan a sztárfeleség, mely után egy igazi szerelmi vallomás következett.

Egy meghitt pillanat a díj átvétele után. Fotó: Getty Images

Egy meghitt pillanat a díj átvétele után. Fotó: Getty Images

“George a legtöbbször igen szerény, ha a sikereiről van szó, melyet lehetőségünk nyílt ma itt ünnepelni, és úgy gondolom, hogy a hihetetlen tehetsége és karaktere juttatta el őt idáig. Épp ezen tulajdonságok teszik őt fantasztikus férjjé és apává is. Találkozásunk után tudtam, hogy bármi is következzék, senki mással nem akarok lenni, csak vele. Aludni sem tudtam, ha külön voltunk, és különös vigyorral olvastam a nekem küldött üzeneteit és a leveleket, amiket a táskámba rejtett. Mindez öt év után sem változott. Ő az a személy, akit a leginkább csodálok és akinek a mosolyától bármikor elolvadok. Szerelmem, veled a legnagyszerűbb szerelemre leltem rá, arra, amiről mindig is reméltem, hogy létezik. És látni téged a gyerekeinkkel, Ellával és Alexanderrel, attól nincs is nagyobb öröm számomra”- vallotta be Amal.

George állítólag nem tudta visszatartani a könnyeit. Fotó: Getty Images

George állítólag nem tudta visszatartani a könnyeit. Fotó: Getty Images

Beszéde pedig célba talált, George meghatottan nyelte a könnyeit, ahogyan a ceremónián résztvevő kollégái és barátai is, köztük Cate Blanchett, Laura Dern, Jennifer Aniston, Courteney Cox, Rande Gerber és Cindy Crawford is.