Folytathatja pályafutását a többször újraélesztett fiatal focista

 

Levették a lélegeztetőgépről a Dabas 16 éves labdarúgóját, aki két hete lett rosszul csapata mérkőzése közben. A fiatal labdarúgót a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján műszívvel tartották életben, összesen 11-szer kellett újraéleszteni. Mint kiderült, egy igen ritka, veleszületett koszorúérbetegség miatt kapott infarktust. A tünetek a sport miatti fokozott megterhelés következtében jelentkeztek.

Merkely Béla, Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: a fiatal focista állapota sokat javult, már beszélget, ugyanakkor nem emlékszik semmire a történtekből. Az is biztos, hogy szeretné folytatni futballista pályafutását. Erre van is lehetőség – jelentette ki Merkely Béla.

Rámutatott, hogy a fiatal a rehabilitáció végeztével visszatérhet a versenyszerű sportoláshoz, ugyanis az ok, ami majdnem az életét vette, megoldódott, hiszen műszív-kezelést követően, stabilizált keringési állapotban olyan koszorúér-bypass műtéthez hasonló beavatkozást végeztek, amivel az anatómiai rendellenességet sikerült helyreállítani, emiatt pedig a terhelésre már nem fog ilyen veszélyhelyzet előállni.

A teljes adást itt nézheti meg: