Visszarepít az időben - Cindy Crawford szinte semmit sem változott

 

Az 51 éves modell újraforgatta ikonikus reklámját.

Cindy Crawford rekreálja az 1992-es Pepsi reklámját az idei Super Bowlra. Az új változat 26 évvel követi az eredetit, a különbség pedig csupán annyi lesz, hogy a mostaniban a 18 éves fia, Presley Gerber is szerepelni fog. Cindy ugyanis semmit sem változott!

A teljes kisfilm február 4-én debütál majd az NFL döntőjén, de a márka már kiszivárogtatott róla néhány képet kedvcsinálóként.

A szupermodell persze nagyon izgatott volt, hogy az új projekten a fiával dolgozhatott, erről az Associated Press nyilatkozott csütörtökön:

„Mint anya és fia, együtt jöttünk be minden reggel dolgozni és ugyanazon a lakókocsin osztozkodtunk a forgatás során is. Amikor az ő részét forgattuk, nagyon büszke voltam, de próbáltam nem zavarba hozni őt ezzel.”

Cindy azzal is tisztában van, hogy reklámja fontos része a pop kultúrának. „Ez egy olyan pillanata volt a karrieremnek, amikor az utcán sétálgatva az emberek odajöttek hozzám és csak annyit mondtak „Pepsi”, vagy amikor egy bárban voltam az emberek kólát küldtek az asztalomhoz.”

És valóban, akkoriban még halloweenjelmezként is viselték a nők a reklámban rajta lévő összeállítását.