Állásába kerülhet egy tanárnak, hogy eltévesztette diákja nemét

 

Vizsgálat indult egy gimnáziumi matektanár után, aki véletlenül lánynak szólította egyik diákját.

„Ügyesek vagytok, lányok!” – dicsérte meg az oxfordshire-i középiskola matektanárja, Joshua Sutcliffe a diákjait egy csoportfoglalkozás után. Arra viszont nem gondolt, hogy egyik diákja nem lány, hanem transznemű. A szóban forgó tini tiltakozni kezdett az ellen, hogy lánynak szólítsák, a tanár pedig ezt követően elnézést kért tőle – írja a Daily Mail.

A történetnek azonban itt nincs vége. A tanárt felfüggesztette az állami iskola, és az „incidens” után másfél hónappal is tart az ellene indított nyomozás. Sutcliffe később azt mondta, hogy az iskola azért különbözteti meg őt hátrányosan, mivel keresztény. A tanár egy bibliaórát is tartott korábban az iskolában, de ezt fel kellett függesztenie, mivel a Biblia tanításai nem értenek egyet az azonos neműek házasságával, csak férfi és nő között kötött frigyet tartják elfogadhatónak.