A BKV irodistákkal, mérnökökkel és szerelőkkel pótolja a buszsofőröket

 

Akkora a sofőrhiány a BKV-nál, hogy a cég szerelőket, mérnököket, irodai dolgozókat is bevet, hogy elég járművezető legyen szolgálatban – írta a Népszava kedden.

A lap szerint azt, akinek van megfelelő jogosítványa és egészségügyileg is alkalmas, megpróbálják rábeszélni, hogy úgynevezett besegítő szerződéssel, megemelt óraszámban vezessen a főállása mellett.

A Népszava kérdésére a BKV hangsúlyozta, hogy a „pótsofőrök” ugyanolyan értékűek, mint a főállásban foglalkoztatottak. Közölték azt is, hogy az úgynevezett besegítői foglalkoztatás a BKV összes ágazatában szinte a vállalattal egyidős, és a besegítők rugalmas foglalkoztatása nagyban hozzájárul az utasok elszállításának biztosításához. A cég kiemelte, hogy a besegítő járművezetők  az összes olyan képesítéssel rendelkeznek, mint a főállásúak.

A BKV buszos üzletágában 250-300 sofőr hiányzik. Emellett trolibuszvezetőből is kevés van: 270 sofőr mellett 50 besegítő dolgozik, havonta 10 főállású munkavállaló tevékenységét kiváltva – tudta meg a Népszava a BKV-tól.