2019-ben is kerékpáros felvonulással hívták fel a figyelmet a limfómás betegekre

 

Szokás szerint kerékpáros felvonulással hívták fel a figyelmet a fővárosban a limfómára, a nyirokrendszerből kiinduló daganatos betegségre. Azt mondják, hogy évente nagyjából 2000 új megbetegedést fedeznek fel itthon. A nehézség, hogy a limfóma egy rejtőzködő betegség, nem látványosak a tünetek. Azt kérik az orvosok, ha valakinek panasza van, valami nem úgy működik, mint korábban, menjen el egy kivizsgálásra – adta hírül az M1 Híradója.

Több tucat kerékpáros tette meg az utat a Szent László Kórháztól az Országos Onkológiai Intézetig.

Mivel a limfóma elleni küzdelem színe a zöld, a résztvevők zöld pólóban tekertek, a zöld Szabadság hídon keresztül. Így hívták fel a figyelmet a rejtőzködő daganatos betegségre, amelynek jelenlétét nehéz észrevenni, jellegzetes tünetei ugyanis nincsenek.


Fraunberger Mercédesznél két éve, 23 évesen fedezték fel a kóros elváltozást. A betegséget alig egy év alatt sikerült leküzdenie – közölte az M1.

Mivel a limfóma az egyik legkevésbé ismert daganatos megbetegedés, a Magyar Rákellenes Liga, a Limfóma Világnapján figyelemfelhívás céljából szervez évente kerékpáros felvonulást.

„Minden daganatos betegségben, így a limfómában is a megelőzésben és a kezelésben is nagyon jelentős szerepe van a mozgásnak, ezért gondoltuk, hogy egy mozgásos programmal fogjuk ezt a figyelemfelkeltő felvonulást összevonni, így született meg a kerékpározás ötlete.” – nyilatkozta az M1-nek Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

A limfóma hazánkban az ötödik leggyakoribb daganatos betegség, amelynek több mint kilencven altípusa ismert. Ugyanakkor az egyik legsikeresebbben gyógyítható rosszindulatú daganat. Világszerte évente félmillió, míg Magyarországon több mint kétezer új megbetegedést regisztrálnak, többségében férfiaknál.

A címlapfotó illusztráció