Tizennyolc egyetemen kezdődik meg a Programozd a Jövőd! program

 

Már tizennyolc egyetemen vehetnek részt a diákok a Programozd a Jövőd! programon, amely keretében informatikai szakemberek tartanak előadásokat a legújabb technológiai ismeretekről – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a program célja, hogy a nemzetgazdasági szempontból is egyre jelentősebb informatikai ágazatban minél több diplomás, szakképzett fiatal kezdje meg pályafutását.

Az első eredmények már látszanak, hiszen az informatikai felsőoktatási képzésekre felvettek száma 2016 óta több mint harmadával nőtt – tették hozzá.

Az előző tanévben tizenhat egyetemen közel 1700 egyetemista vett részt a támogatott kurzusokon. A programot 62,5 millió forinttal támogatták, s ez az összeg több mint 1100 vendégoktatási alkalom megszervezésének költségeit fedezi – áll a közleményben.