Újra megrendezik az őszi bormustrát Szegeden

 

A helybélieknek és a városba érkező turistáknak is sokszínű programokat kínál a Bor tér őszi bormustra – közölte a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója.

A kép illusztráció. (Fotó: MTI/ Mohai Balázs)

Németh István a szerdán kezdődő gasztronómiai rendezvényt bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fesztiválon hat magyar borrégió legkiválóbb mesterei, összesen 111 bortermelő mutatkozik be, Tokaj-Hegyaljától Villányig. A Dóm téren fölállított faházakban a több mint százhetven kiállító között a borászok mellett megjelennek az ital mellé harapnivalót ajánló vendéglátósok és a hagyományos remekeiket kínáló kézművesek.

A különleges atmoszférájú fesztivál hagyományosan szüreti felvonulással kezdődik, melyen a borrendek képviselői mellett zenészek, táncosok is részt vesznek.

A téren Szőlő, bor, Szeged címmel a Móra-múzeum kiállításán korabeli dokumentumokkal, képekkel, valamint ritkaságszámba menő eszközökkel elevenítik föl a város és környékének több évszázadra visszatekintő szőlészeti és borászati hagyományait.

Változás, hogy az idei évtől már csak üvegpohárba történik a kiszolgálás, erősítve ezzel a kulturált borfogyasztást és csökkentve a rendezvény ökológiai lábnyomát.

A fesztivál két színpadán változatos koncertek szórakoztatják majd az egybegyűlteket, az előadók közt a Szegedi Utcazene Fesztivál közönségdíjas előadóival. A nap végi elcsendesedésre pedig rézfúvósok figyelmeztetik a közönséget, amikor röviddel éjfél előtt a tér egyik erkélyről eljátsszák az Il Silenciót.