Hat templomot újít fel a Tiszántúli Református Egyházkerület

 

Hat templomot újít fel a jövő év közepéig a Tiszántúli Református Egyházkerület pályázati forrásból– jelentette be Fekete Károly, az egyházkerület püspöke keddi sajtótájékoztatóján Debrecenben.

Az Egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztése tárgyú projekt megvalósítására csaknem 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást nyertek el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében.

Fekete Károly a felújításra váró templomok egyikében, a debreceni Egyetemi templomban tartott projektindító rendezvény előtt azt mondta: a Református Kollégium jelmondatával – Orando et laborando (Imádkozva és dolgozva) – útnak indított projekt során megújul három debreceni templom – az egyetemi mellett a csonkatemplomként is emlegetett Kistemplom és a Kossuth utcai Veres templom –, valamint a szatmárcsekei, a kismarjai és a létavértesi református templom, amivel létrejön a Reformáció öröksége – Tiszántúli református kulturális attrakció tematikus útvonal.

A Kistemplom 1726 óta áll, ez Debrecen legősibb keresztény temploma. A Veres templom pedig az ország egyik olyan református temploma, amelynek falára bibliai jeleneteket festettek a 19. században, arányosan az Ószövetségből és az Újszövetségből –ismertette a püspök.

Kiemelte: a kismarjai templom a Bocskai családhoz, a létavértesi az Irinyiekhez, a szatmárcsekei a Kölcsey családhoz kötődik, minden egyes helyszínen a reformáció egy korszaka jelenik meg, kiegészítve a helyi sajátosságokkal.

Papp László, Debrecen polgármestere hozzátette: a városban alkotó, építő erőt képviselnek az egyházak, amelyek a templomi hitélet mellett jelentős szerepet vállalnak az oktatásban, a bölcsődétől az egyetemig.

A mostani fejlesztéssel jelentős vallástörténeti értékeket hordozó templomok újulnak meg Debrecenben – közölte.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja az egyetemi templom eredeti állapotába történő helyreállítása kapcsán felidézte, hogy a mai egyetem az egykori Református Kollégium hagyományaira épül, de annak számos területre kiterjed a kapcsolata az egyházakkal. Példaként a 100 éves Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubot (DEAC) említette, amelynek az alapításában az egyházak is részt vettek.

A hat templomra kiterjedő beruházás és az ahhoz kapcsolódó turisztikai attrakciók részleteit Szabó János fejlesztési tanácsos ismertette a projektindító rendezvényen.

A címlapfotó illusztráció.