Ez lett idén Budapest desszertje

 

A Bolka Bonbon őszibarackos-mandulás süteménye lett idén Budapest desszertje, amelyet először az idei édes napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség tavaly írta ki először a Budapest desszertje versenyt, amelyet nemcsak a szakma ismert el, hanem hatalmas közönségsikert is aratott – mondta a rendezvény sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a szövetség elnöke, az édes napok társtulajdonosa.

Mint hozzátette, magas színvonalú versenyművek érkeztek ebben az évben is. A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék finom legyen, de szintén fontos cél, hogy a magyar cukrászati hagyományok ismét az érdeklődés fókuszába kerüljenek.

Füleky György, a szövetség alelnöke, az édes napok társtulajdonosa hozzátette, hogy a Budapest desszertje verseny aktuális tematikáját mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez a barack és a mandula volt. A zsűrizés vakon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét.

Füleky György az MTI kérdésére elmondta, az édes napok mintegy 70 kiállítót vonultat fel a Szent István téren, a fesztivál gasztroszínpadán pedig óránként más-más cukrászmester tart bemutatót.

Rebrus Csaba kiemelte, hogy az édes napokra nem engedik be a vásári tömegtermékeket, csak magyar cukrászdák, csokoládé- és édességmanufaktúrák termékeivel találkozhatnak a látogatók.

Háfra Kati, a Bolka Bonbon tulajdonosa elmondta, egyszerűen elkészíthető süteményt képzeltek el, amelyet nem kell elmagyarázni a közönségnek.

A desszert alapja egy Sacher típusú piskóta mandulaliszttel, karamellás csokoládéval, a mandulás krém alapja pedig a fehér csokoládé, fél úton egy mousse és egy főzött krém között. A sütemény belsejébe pedig kétféle őszibarack kompót kerül – közölte Háfra Kati.