Könnyűzenei tehetséggondozó központot adtak át Tatán

 

Átadták pénteken Tatán Magyarország első regionális könnyűzenei tehetséggondozó és -képző központját, amelyet a piarista rendház egykori épületében alakítottak ki pályázati támogatással.

A Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központ létrehozása egy sokat ígérő lépés a kormányzat céljainak megvalósításában, a kultúra, az oktatás, a magyar fiatalok nevelésének támogatásában – mondta köszöntőjében az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Vitályos Eszter.

Hangsúlyozta: Tata rendkívüli mértékű fejlődésen ment keresztül. A városba az elmúlt hét évben több mint 12 milliárd forint támogatás érkezett az önkormányzat, a civil szervezetek és a gazdasági társaságok részére. Mint megjegyezte, a hasonló nagyságú városok körülbelül ezen összeg felét érték el.


Pap Tibor, a projekt szakmai vezetője elmondta, hogy az egykori piarista rendház egy részében 12 helyiséget alakítottak ki, köztük egy professzionális hangstúdiót, egy 80 fős koncerttermet, valamint öt, hangszeres oktatásra alkalmas szobát. A 710 négyzetméteres létesítményben végezhető hangszeres oktatás, kompetenciafejlesztés és zeneipari képzés, rendezhetők hangszeres és zeneipari workshopok, előadások és konferenciák.

A program megvalósítására a tatai önkormányzat nyert el pályázati támogatást, a szakmai irányítást a tatabányai Peron Music Alapítvány végzi – mondta Michl József  polgármester.

Az intézményben évente háromszáz érdeklődőnek szeretnének támogatást nyújtani. A projekt célja egy olyan intézmény létrehozása, amely egyedi módszertannal végzi a könnyűzenei hangszeres tanítást, valamint szakmailag támogatja a feltörekvő, tehetséges zenészeket és zenekarokat.

A tatabányai Peron Music Alapítvány 25 éve foglalkozik könnyűzenei tehetséggondozással. A társaság 2019-ben 24. alkalommal szervezi meg tehetségkutató fesztiválját a megyeszékhelyen. Saját rendezésben és partnereikkel együttműködve rendszeresen szerveznek könnyűzenei tehetségkutatókat Dunaszerdahelyen, Kolozsváron, Magyarkanizsán, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen.