Az ügyészség fellebbez a dunai hajósbalesetet okozó kapitány letartóztatásának meghosszabbításáért

 

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség korábban indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal – 2019. november 30. napjáig – hosszabbítsa meg a gyanúsított letartóztatását, az elsőfokú bíróság azonban csak szeptember 30-ig rendelte el a letartóztatást.

Ugyanakkor elutasította a védő óvadék iránti indítványát. A nyomozási bíró szerint továbbra sem biztosítható enyhébb kényszerintézkedéssel a gyanúsított jelenléte és a bizonyítás befolyásolásának kizárása.

A kerületi ügyészség álláspontja szerint azonban három hónappal indokolt meghosszabbítani a letartóztatást, mivel további szakértői vélemények készülnek és ezek eredménye alapján akár további tanúbizonyítás lefolytatása is szükséges lehet.

A bizonyítás befolyásmentes elvégzése elsődleges érdek, amely az ügyészség szerint csak hosszabb tartamú letartóztatással biztosítható, emiatt fellebbeznek az elsőfokú végzés ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség.

Május 29-én süllyedt el a Hableány sétahajó a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet.

Hét koreai turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták a hatóságok. A Viking Sigyn ukrán kapitányát vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsította meg a nyomozó hatóság.

A Viking Sigyn kapitányát június 1-jén letartóztatták, a bíróság azonban lehetővé tette, hogy 15 millió forint óvadék ellenében Budapest területén bűnügyi felügyelet alá kerüljön nyomkövető eszköz alkalmazásával. A legfőbb ügyész azonban a Kúriához fordult, és a legfelsőbb bírói fórum kimondta: törvénysértő volt az óvadék engedélyezése.

Július 31-én – miután segítségnyújtás 35 rendbeli elmulasztásával is meggyanúsították – a bíróság ismét elrendelte az ukrán kapitány letartóztatását.