Borsodban okozta a legnagyobb károkat a vihar

 

Sok helyen még tart a helyreállítás a keddi vihar után, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legnagyobb a pusztítás, ott többfelé jégeső is esett. A vihar házakat rongált meg, volt, ahol villám csapott a kéménybe. A tűzoltókat főleg kidőlt fák és leszakadt ágak miatt riasztották. A kár több tízmillió forint lehet – hangzott el az M1 Híradójában.


A Heves megyei Andornaktályán egy háznak a kéményét teljesen ledöntötte a hirtelen jött erős szél. Az udvaron széttört téglák hevertek a tetőről lehullott cserepekkel együtt, amelyek az udvaron parkoló autóban is kárt tettek. A villámlás miatt pedig több elektromos berendezés is tönkre ment a házban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szőlősardó egy katasztrófa sújtotta helyhez hasonlít a jégeső után. Mindenki ott segít, ahol csak tud, vannak, akik a tetőkről szedik le a fennmaradt, de megrongálódott cserepeket, mások pedig a fóliákat erősítik a megmaradt tetőszerkezetekhez. Több háznak a tetejéről ugyanis szinte az összes cserepet letépte a vihar. 37 ingatlan rongálódott meg, a károk jelentősek.

Villámok cikáznak az égbolton Salgótarján felett (Fotó: MTI/Komka Péter)

A polgármesteri hivatalban azt mondták, hogy segítenek az ügyintézésben annak, akinek van biztosítása. Azoknak, akiknek nincs biztosításuk, önerőből vagy családi segítséggel próbálják megjavítani a megrongálódott tetőszerkezeteket, mivel azonban ez komoly költségekkel jár, ők a segélyszervezetek támogatására számíthatnak – közölte a közmédia helyszíni tudósítója.

Alig több mint 10 kilométerrel arrébb, Szinen még nagyobb károkat okozott a jégeső. Autók szélvédőjét törte be a teniszlabda nagyságú jég és a palatetőket szinte teljesen szétverte. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben a házak 80 százaléka megrongálódott.

Szögligeten sem pihenhetnek a tűzoltók, folyamatosan próbálják felszámolni a károkat.

A megye északi részét heves jégeső sújtotta, ami három települést érintett súlyosabban, Szint, Szögligetet és Szőlősardót. A munkálatok délután megkezdődtek, a három településen összesen több mint 80 ingatlanban keletkeztek olyan mértékben károk, amelyeknek a kezelése tűzoltói beavatkozást igényelt – nyilatkozta az M1-nek Dojcsák Dávid, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.