Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem – Tovább szélesedik az összefogás

 

Idén minden eddiginél szélesebb körben, a Kárpát-medence teljes magyar gazdatársadalmát bevonva szervezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magosz a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programot.

A jótékonysági kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medence segítőkész magyar gazdái búzájuk egy részét nemzeti összefogással a határon innen és túl élő rászoruló magyar gyermekek ellátására adományozzák.

Pénteken a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és a NAK a Barcsi malomban tartotta a Somogy megyei búzagyűjtő napját. Tavaly körülbelül tizenegy tonna adomány gyűlt össze, amelyet a malom teljes mennyiségben leőrölt, majd átadta a NAK képviseletének – számolt be István József, a malom tulajdonosa az M1 műsorában. Hozzátette, Somogy megyében több gyűjtőhely is működik, de minden adomány a Barcsi malomba kerül őrlésre.

Arról is beszélt, hogy a Barcsi malom a megye egyetlen még működő malma, amelyet nagy odafigyeléssel üzemeltetnek. István József hangsúlyozta, fontos számukra a gyűjtés, hiszen ezzel a határon túli magyarokat szolgálják, akikkel szeretnék éreztetni, hogy törődnek velük.