A Nemzeti Lovas Díszegység is részt vesz az Anna-bálon

 

A Nemzeti Lovas Díszegység a hazai kiemelt kulturális rendezvények közül idén is részt vesz a bálon – hangzott el a Duna Balatoni nyár című műsorában.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)


Madarász Róbert parancsnok a műsorban elmondta, a huszárok és a lovak az 1848–49-es szabadságharc huszár egyenruháját viselik, azon belül is a VIII. Koburg huszárezredét, azért, hogy a nemzeti trikolórt, a piros-fehér-zöldet az állami protokollban megjelenítsék. Mivel ez a huszárezred a Habsburg-birodalom idején működött, egy szimbólumot változtatni kellett, így a birodalmi sas helyett a magyar címer látható a huszárok csákójának tetején és a lovak díszes takaróján is.

A díszegység feladata az idei Anna-bálon az lesz, hogy a tavalyi 193. Anna-bál szépét körbevigye a mezőhegyesi ötös fogattal Balatonfüreden sétakocsikázás keretén belül, és a korabeli főnemesi díszkíséretet jelenítse meg. A kuriózum, hogy mind a fogatban lévők, mind a hátaslovak nóniuszok és feketét.

Magyarországon a huszárság igencsak meghatározó katonai fegyvernem volt. Az egység a magyar katonaságnál született, de nemzetközi szinten is nagy népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy Franciaországban még ma is három működő huszáralakulat van – zárta szavait Madarász Róbert.