Tizenhárom milliárd forintból indul oktatásfejlesztés Debrecenben

 

Tizenhárommillárd forintból elkezdődhet a komplex oktatásfejlesztési program Debrecenben – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Pölöskei Gáborné ismertette: Debrecenben fejlesztik a műszaki szakot, valamint a szakképzés területén – leginkább az OKJ-s képzések országos átszervezésével összefüggő – képzésátalakítás és tartalomfejlesztés zajlik majd le.

A fejlesztés részeként egy német nyelvű gimnáziumot is létrehoznak Debrecenben – jegyezte meg.


Hangsúlyozta: a fejlesztések révén egyszerűsödik a képzési szerkezet, jobban elkülönülnek a stabil, szakmával járó képzések és a tanfolyam jellegű képesítések.

A debreceni fejlesztés része a kormány több nagyvárost is érintő 21. századi iskolafejlesztési programjának, amelynek keretében jelentősen fejlesztik az infrastruktúrát és az oktatási tartalmakat, valamint átalakítják a képzési szerkezetet – mondta a helyettes államtitkár.