Továbbra is közkedvelt úti cél a Balaton a magyarok körében

 

Pár napja elértünk a nyár feléhez, de sokan vannak, akik még csak most indulnak pihenni, vagy még csak tervezik, hogy merre is induljanak. Idén is népszerűek a klasszikus úti célok, mint például a Balaton és környéke, vagy akár Horvátország. De merre érdemes menni, hogy valóban feltöltődés legyen a nyaralás?

Fürdőzők a vízben a balatonfenyvesi szabadstrandon 2019. június 10-én. MTI/Varga György

Fürdőzők Balatonfenyvesen (Fotó: MTI/Varga György)

Napjainkban jelentősen megélénkült a turizmus, így a pihenésre vágyók rengeteg helyszín és ajánlat közül választhatnak – erről beszélt Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 csütörtök esti műsorában.

Mint mondta, sokan részesítik előnyben a last minute utakat, mert általában azok sokkal olcsóbbak. Egy utazási iroda egyik ajánlatában például mindössze 35 ezer forintért utazhatunk el az olaszországi Nápoly városába repülővel, az árban pedig még a poggyász is benne van. De hasonló árkategóriában akár Máltára is utazhatunk – fűzte hozzá.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy

tanácsos időben lefoglalni az utakat,

valamint tájékozódni kell az úti cél kínálta lehetőségekről. Ez természetesen inkább azokra jellemző, akiknek meghatározott szabadságuk van például a munkahelyük miatt. De azoknak is érdemes előre lefoglalniuk a szállást, akik pontosan tudják, melyik városba és azon belül melyik részre, vagy konkrétan melyik hotelben szeretnének megszállni.

Legkeresettebb külföldi célpont Horvátország

Az egyik legkeresettebb nyaralási célpont Horvátország, amelyet sokan autóval közelítenek meg. A szakértő elmondta, ma már a széles Adria partján szinte minden település minden egyes szálláshelye zsúfolásig tele van, de mégis akad még egy-egy szabad apartman vagy lakás, amit igénybe tudnak venni azok is, akik utolsó pillanatban döntenek a nyaralás helyszínéről.

Arról is beszélt, hogy a magyar lakosság nagyon kedveli a belföldi nyaralásokat is, többségük a Balaton környékét választja. Ugyanakkor a vidéki városok lakóinak

közkedvelt úti célja között szerepel Budapest is.

A legtöbben az augusztus 20-át körülölelő napokon érkeznek a magyar fővárosba, ugyanis sokan szeretik élőben nézni az ünnepi tűzijátékot. Megjegyezte, ez talán abból a szempontból nem tűnik fel annyira a turizmusban, hogy a legtöbb fővárosba érkező turista inkább ismerősöknél, barátoknál, vagy rokonoknál száll meg, de népszerűek a kisebb panziók, vagy apartmanok is.

Sokan szeretnek kirándulni

A magyarok nemcsak a vízparti pihenőhelyeket részesítik előnyben, hanem a kicsit egyszerűbb, inkább kirándulásra alkalmas helyeket is. Az egyik ilyen célpont Ausztria és Olaszország – mondta.

Idén tovább erősödött a Máltát választó nyaralók száma is, és az adatok alapján Törökországba is nagyon sokan utaznak – fűzte hozzá. De a régi klasszikus, Görögország és a görög szigetek továbbra is nagyon népszerűek a magyarok körében. A legtöbben Korfura utaznak, de

egyre látogatottabb Rodosz és Zakynthos szigete is.

Kiss Róbert Richárd Bulgáriát is megemlítette, amely szerinte immáron reneszánszát éli, nemcsak repülővel, de autóval és busszal is nagyon sok magyar turista érkezik oda minden évben. Megjegyezte, Bulgária egyébként az árakat tekintve kicsivel olcsóbb, mint egy balatoni nyaralás, Horvátország pedig kicsivel drágább, mint a Balaton.

Változó, hogy mennyit költünk

Az árakat tekintve elmondható, hogy egy külföldi nyaralás esetében átlagosan annyit költünk, mint amennyi az utazás költsége. Például, ha 150 ezret költünk az útra, akkor nagyjából ugyanennyi fogy el a nyaraláson élelmiszerre, programokra és egyéb más dolgokra. Ugyanakkor az árak nagyon eltérők, hiszen valaki a luxusszállodákat részesíti előnyben, van, aki pedig megelégszik egy középkategóriás szállással is – tette hozzá.