Közgazdásznak tanult, mégis Péklányként vált ismertté

 

A Péklány Kézműves Pékség 2017 őszén nyílt meg Balatonfüreden abban a szellemiségében, hogy a jó és tiszta kenyér nemcsak a testet, de a lelket is táplálja.

Régi családi receptekből süti finomságait Zeliska Orsolya, a Péklány Kézműves Pékség pékje. A Péklányként ismertté vált lány a tiszta alapanyagokra és a megfelelő szakértelemre esküszik. A kenyérkészítés és a házi őrlés szenvedélye 3-4 éve ragadta magával. A hobbiból szenvedély, majd pedig hivatás lett – erről beszélt Zeliska Orsolya a Duna Balatoni Nyár című műsorában.


A balatonfüredi kézműves pékségükben minden nap valami újat alkot. A Sparhelt szomszédságában található a kis helység, ahol a péksütemények mellett kávét és szörpöt is kérhetnek a vendégek. Zeliska Orsolya blogot is vezet, amelyet 2016 tavaszán indított el, amikor 3 évnyi gyereknevelés után érte a felismerés, hogy ő mindennap ezt szeretné csinálni. 

A kézműves pékségben a rozskenyerek, a kakaós és a narancsos-fahéjas csigák mellett megkóstolható A Péklány büszkesége, a „női áldás” kenyér. Ez a kenyér volt az első olyan kenyér, amelyet friss őrlésű lisztből sütött meg, és a pékség egész portfóliójában ez az egyetlen, amelybe élesztő kerül. Minden más termék kovásszal készül.

Balatonfüreden található a környék legrégebbi cukrászdája, a Kedves Cukrászda és Kávéház, amely változatos süteménykínálattal, teákkal, kávékkal, valamint termelői gyümölcs- és szörpkínálattal várja a vendégeit. A sütemények között ma már vannak cukor- és laktózmentes változatok is.

A családi vállalkozásként indult cukrászda 1917-ben legelőször a Láng család tulajdonában volt – idézte fel az étterem történelmét Bujtor Barna, a Kedves Cukrászda és Kávéház tulajdonosa. 1944-ig üzemelt így a cukrászda, amikor is a nagykanizsai cukrászmester, Filipovits István és családja vette át az addig is közkedvelt cukrászdát. Ekkor Filipovits Cukrászda néven vált népszerűvé, majd 1957-ben kapta a ma is használt és nagy becsben tartott Kedves Cukrászda nevet.

Elmondta, 2016 márciusában egy kis felújítás után újra kinyitotta kapuit a cukrászda, amelyet azóta is édesanyjával együtt vezetnek.

A címlapfotó illusztráció.