Idén is várja a látogatókat a Balaton Fesztivál

 

Harmadik alkalommal várja látogatóit a Balaton Fesztivál június 27. és 30. között. Az ingyenes családi gasztrofesztivál idén még nagyobb területen kínál egész hétvégés szórakozást minden korosztály számára Balatonkenesén.

A Balaton Fesztivál minden évben újat és különlegeset ad a résztvevőknek. Idén a családok szórakoztatására és a napközbeni aktivitásokra fektettek nagyobb hangsúlyt a szervezők. A fesztiválteret balatoni élményparkkal, labirintussal és mezítlábas ösvénnyel, valamint ízek és mesterségek utcájával bővítették ki – tájékoztatott Bagi Péter, a Balaton Fesztivál társszervezője a Duna Balatoni nyár című műsorban.


A szervezők kiemelten fontosnak tartják a környék és a Balaton kultúrájának bemutatását, természetközeli anyagok tudatos használatát. Ezért olyan kézműves-foglalkozásokat állítottak össze, amelyek környezettudatos és újrahasznosított alapanyagokból tevődnek össze – mondta el.

Az aktivitások fő témája idén a Balaton lesz. A könnyed ismeretterjesztést segíti majd A mi Balatonunk című kiállítás. A gyermekeknek is külön programokkal készülnek: lesz bábelőadás, verses-mesés műsorok, valamint gyermekzenekarok is fellépnek az erre külön felállított junior színpadon. A felnőtteket pedig esti koncertek várják a Széchenyi parkban.

Az ízek- és mesterségek utcájában pedig különleges finomságok és kézműves-bemutatók is várják a látogatókat. A rendezvényen idén először a Vegan Food Fest ételudvar biztosítja a növényi ételekkel járó ízkavalkádot. Ezenkívül hazai és határon túli ételspecialitások növényi alternatíváival is találkozni lehet, valamint cukormentes édességekkel is készülnek.

A címlapfotó illusztráció.