Dunai hajóbaleset: hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz

 

Akár hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz (PTSD) azoknak a szakembereknek, például a búvároknak az esetében, akik részt vettek a Dunába süllyedt Hableány turistahajó mentésében – mondta Lénárt Ágota pszichológus szombat reggel az M1-en.

Nagyon fontos, hogy az áldozatok családtagjai és a mentésben részt vevő szakemberek is szakszerű segítséget kapjanak – fogalmazott Lénárt Ágota. A pszichológus elmondta, nem mindenkinek van erre szüksége, hiszen vannak olyanok, akik magukban is képesek megküzdeni a teherrel, amit a gyász, illetve a szörnyű élmények jelentenek. A tapasztalat azonban arra mutat, hogy az emberek túlnyomó része, ha ilyen jellegű segítséget kap, akkor sokkal hamarabb képes „visszaállni” – tette hozzá.

A szakember kifejtette, a krízisintervenciós pszichológia segítségével több lépcsőben enyhítik a lelki nyomást: az első és legfontosabb a biztonság megadása, a második a tragédia feldolgozása, majd pedig a helyreállítás.

A mentésben dolgozó búvárok számára segítséget jelenthet, hogy a munka megkezdése előtt a tapasztaltabb kollégáik modellezik a lehetőségeket. Így az agy úgy veszi, már találkozott azzal, amit tapasztal, ezért sokkal védettebb a szörnyűségekkel szemben – mondta Lénárt Ágota.