Kötelező védekezni a parlagfű ellen az egész szezonban

 

Megszűnt a július 1-jei türelmi idő a parlagfű elleni védekezésben az idei évtől szigorúbb szabályozás miatt, így a tulajdonosoknak folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanjukon megakadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását, majd ezt az állapotot fenntartsák – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM).

Az agrártárca csütörtöki közleményében kiemeli: az eddigi előírások szerint a parlagfű elleni védekezést elmulasztó földhasználókat csak az adott év július 1-jét követően lehetett felelősségre vonni. Az idei parlagfűszezontól érvényes törvénymódosítás értelmében azonban a parlagfű elleni védekezés már egész évben fennálló kötelezettség.

Hozzátették: azokon a területeken, ahol ennek nem tesznek eleget, az illetékes hatóság közérdekű védekezést rendel el, és növényvédelmi bírságot szab ki, amelynek mértéke 15 ezertől 5 millió forintig is terjedhet.

A parlagfű elszaporodásának visszaszorítása, az egészséges környezet biztosítása közös cél, ezért az AM felhívja minden földtulajdonos és földhasználó figyelmét, hogy folyamatosan védekezzen a parlagfű szaporodása és a pollenszórása ellen.

A földtulajdonosok a gyommentesítéssel kapcsolatos szakmai információkért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz fordulhatnak – közölte az AM.