Egész héten kitart a forróság, sőt, még fokozódik is

 

Életbe lépett a harmadfokú hőségriasztás – a nyár elején ez meglehetősen ritka, különösen ilyen hűvös május után. Vasárnapig 36-37 fok körüli csúcsra kell számítani, és ehhez extrém erős UV-B sugárzás, tehát szó szerint perzselő napsütés társul. Ma is sokan voltak a strandokon, a miskolctapolcai barlangfürdőt egy időre kiürítették a fertőtlenítő rendszer hibája miatt, több ember rosszul lett – hangzott el az M1 Híradójában.

Hűsölők a fővárosi Erzsébet téren (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Órákon át fotózták a Magyarország szépe döntőseit Siófokon. A tűző napot a lányok nehezen viselték, próbáltak mindenféle praktikát bevetni. Nagy Pál Krisztina azt mondta, rengeteget iszik és figyel a hidratáltságra. Emellett naptejjel is keni magát.

Aki tehette, a vízpartra menekült

Hajdúnánáson párakaput állítottak fel és vizet osztottak a járókelőknek, hogy elviselhetőbbé tegyék a kánikulát.

Országszerte vizet osztanak a főbb csomópontokon.

Sopronban  például a vasútállomáson, Zalaegerszegen pedig a buszpályaudvarnál állítottak fel frissítőpontot.

Aki csak tehette, szerdán is vízpartra menekült a hőség elől. Hajdúszoboszlón a hullámmedence és a part is zsúfolásig megtelt, több mint 5 ezren váltottak jegyet.

Több csomóponton osztottak vizet a nagy melegben (Fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt)

Több csomóponton osztottak vizet a nagy melegben (Fotó:
MTI/Szigetváry Zsolt)

Rengetegen hűsöltek az esztergomi strandon is. A fürdőzők azt mondták: a hirtelen jött meleget csak a vízben lehet elviselni. Egész nap ki se mozdul az ember – fogalmazott egy vendég.

Diákok lettek rosszul Miskolctapolcán

Miskolctapolcán is tömeg volt a barlangfürdőben, csaknem 130-an tartózkodtak bent, amikor többen rosszul lettek.

Klórgázmérgezés gyanújával

több diákot szállítottak kórházba. Az egyik hipós fertőtlenítőrendszer hibásodhatott meg. A vendégeket a rendőrök kísérték ki a levegőre.

Hat diák tanára jelezte, hogy a gyermekek rosszul vannak. Értesítette a mentőket, de mivel felmerült a klórgázmérgezés lehetősége, így a mentők az előírás szerint a katasztrófavédelmet és a rendőrséget is értesítették. A katasztrófavédelem lezárta a fürdőt, a vendégek a vizsgálatok után mehettek vissza a vízhez – mondta Juhász István, a Miskolci Fürdő Kft. szolgáltatási vezetője.

Szerdától a legmagasabb szintű, harmadfokú hőségriasztás lépett életbe. Az előrejelzések szerint

legalább három napon át eléri vagy meghaladja majd a 27 fokot a napi középhőmérséklet.

A kánikula főleg az idős, beteg emberekre és a gyerekekre lehet veszélyes, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy mindenki igyon a szokottnál is több vizet, és védekezzenek a tűző nap ellen.

Minden szervezetre nézve nagyfokú terhelést jelent a hőség, de a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők különösen veszélyben vannak – hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Az idei első hőségriasztás vasárnap éjfélig biztos, hogy érvényben marad, átmeneti enyhülés hétfőtől várható.

Fokozott terhelésnek van kitéve az emberi szervezet

A mostani helyzeten sokat ront, hogy hirtelen jött a hőhullám, így a szervezet nem tudott felkészülni és alkalmazkodni a folyamatos meleghez, emiatt tekinthető az átlagosnál sokkal súlyosabbnak a hőhullám – fogalmazott Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója az M1 Ma este című műsorában.


Mint mondta, a klímaváltozás velejárója a májusi szélsőségesen hideg és a júniusi szélsőségesen meleg időjárás. A klímaváltozás pontosan ezt jelenti:

a folyamatos melegedés helyett az extrém időjárás tapasztalható,

amely során szokatlan időjárási szituációk alakulnak ki – mutatott rá.

A mostani és a következő napokban várható hőségtartományt kortól és egészségi állapottól függetlenül senki sem tud problémamentesen elviselni. A szervezet hőterhelése a nagy meleg mellett attól is függ, hogy miként tudja leadni azt és mennyire segítjük ennek a feladatnak a megoldásában: fontos a megfelelő mennyiségű folyadék és ásványi anyagok elfogyasztása, bevitele – mondta.

Megjegyezte: csütörtöktől fülledt idő is várható, ami a légzésszervi megbetegedésekkel küzdőket is megviselheti.

Arról is beszélt: az időjárás különböző paramétereinek hatására élettani folyamatok indulnak el az emberekben, és az emberi szervezet annak adottságai függvényében reagál. A magas UV-sugárzást is komolyan kell venni – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet: a szervezet a hosszú hőhullámok idején kimerül a terhelés következtében, ennek a nyomásnak a megszakítására kiválóan alkalmas a légkondicionáló berendezés. Az viszont fontos, hogy a kinti hőmérséklethez képest 7-8 foknál alacsonyabbra senki se állítsa az otthoni hőmérsékletet.