Terv szerint haladt a Hableány kiemelése

 

Rendkívül nehéz két héten vannak túl azok, akik a Hableány áldozatainak kutatásában, valamint a hajó kiemelésében vettek részt. Abban talán biztosan mindenki egyetért, hogy az említett időszak legnagyobb hősei a búvárok. A legtöbben csak pár órára hagyták el a Margit híd környékét, és megfeszített erővel dolgoztak a mentésen.

Az elsüllyedt Hableány kiemelése kedden hajnalban kezdődött, és csaknem nyolc óra kemény munka után sikerült kiemelni a Dunából és ráhelyezni az uszályra, amely a délutáni órákban szállította el a csepeli szabadkikötőbe. A helyszínen további vizsgálatokat folytat a rendőrség. Centiméterről centiméterre vizsgálják át a hajót a szakemberek, többek között azt próbálják kideríteni, hogy a Hableány sérüléseit a folyómederhez ütközés vagy a Viking Sigyn szállodahajó okozta.

A hajóban kedden további négy áldozatot találtak meg, közöttük a magyar kapitányt és az egyetlen dél-koreai leánygyermeket. Négy holttestet továbbra is gőzerővel keres a rendőrség, a belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát.

A búvárok szinte megállás nélkül dolgoztak

A hajó elsüllyedése óta a mentésben résztvevő búvárok megfeszített tempóval dolgoztak a rendkívül nehéz és veszélyes körülmények között. Nagyon erős volt a Duna sodrása, a vízben pedig szinte nulla volt a látótávolság. A vízben csak létrába vagy a hajóroncsba kapaszkodva tudtak vizsgálódni, guggolni és állni sem lehetett, csak feküdni.

A Hableány kiemelését célzó munkafolyamat néhány részletkérdéstől eltekintve a terv szerint haladt – jelentette ki Kállai Zoltán, a HSP-Hídépítő Speciál Építőipari Kft. hajózási üzletágvezetője az M1 műsorában. Tapasztalataik már voltak hajóroncsok kiemelésével kapcsolatban, ám

a Hableány esete egy speciális eset,

hiszen Budapesten, a belvárosban süllyedt el, ahol magas volt a dunai vízállás és erős volt a Duna sodrása.

Rendkívül rossz helyen süllyedt el

A hajó minden szempontból az egyik legrosszabb helyen süllyedt el – közölte Sopronyi Richárd, a Diving Island Kft. ügyvezető igazgatója. A munkát nemcsak a magas vízállás nehezítette meg, hanem az is, hogy a hajó gyakorlatilag a Margit híd egyik pillérjének szűkületében feneklett meg, így a pillérről lefolyó víz és a Duna sodrása csavart sodrást alakított ki – magyarázta.

A Diving Island csapata volt az első, amely lemerült a vízbe, a balesetet követő napon egészen a keddi hajókiemelésig folyamatosan merültek a búvárjaik. A hajó ráadásul

az erős sodrás miatt folyamatosan mozgott,

így a búvárok szinte minden nap más szögből vizsgálták. Azt is elmondta, a hajónak gyakorlatilag csak az oldalát és az aljzati részét tudták tapogatózva kutatni, a fönti részek jellemzően csak feltételezések voltak.

Plusz tartókábelt kellett alkalmazni

A szakemberek arra is felkészültek, hogy a hajó az emelést követően valamilyen sérülést szenved, a felemeléséhez előkészített négy drótkábel mellett egy ötödiket is bekészítettek, amelyet végül használni is kellett, hiszen a hajón komoly repedések és sérülések keletkeztek – fejtette ki Kállai Zoltán. Hozzátette, az emelési terv szerint a hajót abban a pozícióban akarták a felszínre hozni, mint ahogyan a folyómederben feküdt. Az emelés közben azonban a tartókötelek is elmozdultak, így emiatt is alkalmazni kellett egy plusz tartókábelt a biztonság érdekében.

A hajóroncsba a búvárok kedden már félszáraz körülmények között mentek be, a hajóból ugyanis kiszivattyúzták a vizet. Sopronyi Richárd elmondta, elsősorban áldozatok után kutattak.

A hajótestben körülbelül 80 centiméter iszap rakódott le,

és a kutatást nehezítette a hajóban felborult bútorzat, a székek és asztalok elhelyezkedése is. A búvárok biztonságának érdekében ezért a munkát meg kellett szakítani, de nincs kizárva, hogy a csaknem combmagasságig érő iszapból előkerülnek még holttestek – hangsúlyozta.

Komplex feladat egy holttest felszínre hozása

Sopronyi Richárd arról is beszélt, hogy a búvárok egy-egy merülés alkalmával gyakorlatilag kikapcsolnak, és kizárólag a munka teljesítésére koncentrálnak, hogy biztonságosan végrehajthassák a feladatukat. Egy holttest megtalálása pedig váratlan eseménynek számít, hiszen a búvárnak ilyenkor teljesen más nézőpontokat kell figyelembe vennie, ami egy nagyon komplex feladat, hiszen a kegyeleti szempontokat betartva óvatosan kell kiemelni, rögzíteni, majd a felszínre hozni a megtalált holttestet.