Bringázz a munkába! – Ötezer biciklis csaknem ötszázezer kilométert tekert

 

A Bringázz a munkába! kampányban május 6. és 31. között Magyarország egész területén több mint ötezer biciklis együttesen mintegy ötszázezer kilométert tekert – jelentették be a Magyar Kerékpárosklub 16. kampányának zárórendezvényén csütörtökön Budapesten.

Révész Máriusz az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a tavaly újraindított szemléletformáló kampány az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a kormánybiztosság támogatásával valósult meg a kerékpárosklub rendezésében. Sikeresnek nevezte az idei kampányt azzal együtt, hogy a tavalyinál kevesebben vettek részt az esős idő miatt. Hozzátette: ősszel újabb közös kampányt indítanak a tervek szerint szeptember 9. és 22. között, amikor – kedvező időjárás esetén – akár megduplázódhat a résztvevők száma.

Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője elmondta: a kampányban az öt legtöbbet bringázó város 2019-ben az együtt letekert munkanapok szerinti sorrendben Budapest, Szeged, Debrecen, Székesfehérvár és Győr. Az idei kampány különlegessége volt, hogy háromszor annyi eső esett, mint tavaly – fogalmazott.

Révész Máriusz reményét fejezte ki, hogy a jövőben nemcsak ezzel a kampánnyal, hanem más kormányzati intézkedésekkel is tudják támogatni a kerékpárral munkába járást.  Ismertette, hogy a fővárosi önkormányzat kerékpárutak fejlesztésére több mint 10 milliárd forintot fordíthat.

A kerékpárosklubbal nagyon jó az együttműködésük – fogalmazott a kormánybiztos, hozzátéve: a fejlesztések tervezésébe tavaly óta bevonják a szervezet munkatársait, a hozzájárulásukkal valósulhatnak meg a beruházások. A letekert több mint 480 ezer kilométer azt is jelenti, hogy a résztvevők 214-szer tekerték körbe Magyarországot a határok mentén – mondta Halász Áron.

A kampány résztvevői átlagosan fejenként 91 kilométert tekertek, a 11 leglelkesebb bringás több mint ezer kilométert tett meg a négy hét alatt – közölte. Hangsúlyozta: a résztvevők 70 millió forint benzinpénzt spóroltak meg a kerékpározással, amivel 77 tonna szén-dioxid kibocsátását kerülték el.