Még két holttest került elő a Dunából

 

Délelőtt a Margit hídnál a Hableány műszaki mentéséért felelős nemzetközi csapat egyik magyar búvára talált rá egy holttestre a roncsnál. Majd délután még két holttest került elő a vízből, egy a Fejér megyei, egy pedig a budapesti Duna-szakaszon – hangzott el az M1-en.

Az M1 Híradóban elhangzott az is, hogy megérkezett Budapestre az a speciális hajódaru, amely a Hableány kiemelését segíti majd. A Clark Ádám hajódaru azonban egyelőre nem közelíti meg a baleset helyszínét, mert meg kell várni, amíg 420 centiméterre apad a folyó.

Szerda délben 451 centiméter volt a folyó vízszintje Budapestnél, az előrejelzések szerint csütörtök délután indulhat meg az apadás.

Azonosították a Margitszigetnél szerda délelőtt talált holttestet. A férfi a múlt heti dunai hajóbaleset tizenharmadik dél-koreai áldozata. Este azonosították a Margit hídnál és az Ercsinél talált két holttestet is. Megállapították, hogy eddig eltűntként keresett két nőről van szó, akik a hajóbaleset dél-koreai áldozatai.

A kutatásban részt vevők a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét – közölte a rendőrség.