Hajóbaleset: újabb merülést hajtottak végre a búvárok

 

A búvárok hétfőn újabb merülést hajtottak végre, és az eddigiekkel ellentétben már el tudták hagyni a létrát a víz alatt. Még nincs döntés, hogy a holttestekkel együtt emelik ki a hajótestet, vagy először a holttesteket hozzák felszínre és csak utána a hajóroncsot. A TEK tájékoztatása szerint szinte minden eszköz a rendelkezésükre áll, már csak egy 200 tonna teherbírású darura várnak. Nagyjából ezer ember dolgozik a roncs kiemelésén és az eltűntek keresésén.

A GoogleEarth képéből és szonárfelvételből készített montázs a kivetítőn a Margit hídnál hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajóról a Terrorelhárítási Központ sajtótájékoztatóján (Fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt)

A GoogleEarth képéből és szonárfelvételből készített montázs a kivetítőn a Margit hídnál hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajóról a Terrorelhárítási Központ sajtótájékoztatóján (Fotó:
MTI/Szigetváry Zsolt)

Cikkünk frissült.

A hatóságok 21 óra 15 perckor kapták az első állampolgári bejelentést, a vízi rendészet első hajózó járőre öt perc alatt ért ki a helyszínre. Az állampolgári bejelentésben elhangzott helyszín nem egyezett az ütközés tényleges helyszínével. A mentésben az állami szervek részéről 621 fő vett részt – közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a Terrorelhárítási Központ hétfői sajtótájékoztatóján.

Többen már elhagyhatták a kórházat

A mentésben résztvevők hét főt mentettek ki élve, és további hét személy holttestét találták meg, a többi utast továbbra is keresik. A kimentett személyek közül már többen is elhagyhatták azt az egészségügyi intézményt, ahová a baleset bekövetkezése után szállították őket. A hatóságok a további 21 főt eltűntként tartják nyilván, kutatásukban jelenleg 158 rendőr, 47 darab szolgálati jármű, 16 szolgálati kisgéphajó és kettő darab helikopter vesz részt.

Az elsüllyedt hajótest kiemelésével kapcsolatos feladatok végrehajtására Magyarország belügyminisztere a Terrorelhárítási Központot jelölte ki – közölte Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója.

Sun Kun Szong ezredes, a dél-koreai nagykövetség katonai attaséja és Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója  a Margitszigeten, a TEK mobil műveletirányítási központjában (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Sun Kun Szong ezredes, a dél-koreai nagykövetség katonai attaséja és Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója a Margitszigeten, a TEK mobil műveletirányítási központjában (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A folyó szélessége a baleset helyszínén 453 méter, a másodpercenkénti vízhozam 5 ezer köbméter, a sodrás sebessége pedig rendkívül nagy,

a mentés sikerét a sodrás erőssége határozza meg,

amely jelenleg 4 méter másodpercenként, továbbá a 12-15 Celsius fokos vízben a látótávolság gyakorlatilag nulla centiméter – ismertette a körülményeket a főigazgató.

Két fő irányban gondolkodnak

Hajdu János arról is beszélt, hogy a parancsba adás után felállították a TEK válságkezelő központját és meghatározták a lehetséges stratégiai irányokat. Kettő fő irányban gondolkodnak, amelyek között nincs prioritás, egyik irányt a másik irány mellett tesznek. Az egyik, hogy a hajó a víz alatt marad, és csak a holttesteket hozzák fel, a másik irány pedig, hogy a lehetséges holttestek a hajóban maradnak és a hajóronccsal együtt emelik ki őket.

Létrán mászva merülnek a búvárok

A főigazgató beszélt az eddig elvégzett búvártevékenységről is. Az első merülés május 30-án az esti órákban valósult meg, amely kizárólag egy tesztmerülésnek minősült. A szakemberek ugyanis csak felmérték, hogy lehetséges-e érdemi munka elvégzése a vízben. Megállapították, hogy sem munkavégzés, sem pedig bármilyen mozgás nem valósítható meg az erős sodrás miatt. Megjegyezte, a búvárok létrán mászva merültek le a víz alá, de az erős sodrási hullámok miatt nem tudták elengedni azt.

A második merülés május 31-én történt meg a délutáni órákban. Egy másik taktikai eljárással próbálkoztak, a pillér árnyékából próbáltak merülni. De itt is hasonló helyzet állt elő, a búvár semmilyen munkát nem tudott végezni, önálló mozgásra szinte teljesen alkalmatlan volt.

Budapest, 2019. június 3. A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai úszó-pontonon a Dunán, a balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében a Margit híd pillérénél 2019. június 3-án. A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én késő este ütközött össze a Margit híd közelében, a turistahajó felborult és elsüllyedt, fedélzetén 33 dél-koreai állampolgárral - turistákkal és két idegenvezetővel -, valamint kéttagú magyar személyzettel. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek, 21-en eltűntek. MTI/Szigetváry Zsolt

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A mentéssel kapcsolatban kiemelte, minden olyan jármű és eszköz, amely szükséges az akcióhoz a térségbe van rendelve.

Egyetlen eszközre várnak, az úgynevezett Clark Ádám darura,

amelynek teherbírása 200 tonna. A helyszínen lévő daru 50 tonna teherbírásra képes. A Clark Ádám daru érkezését a Duna vízállása határozza meg, ugyanis magas vízszint esetén nem tud a hidak alatt átjönni. További technikai eszközök érkezését már nem várják – fűzte hozzá.

Hétfőn sikeresebb volt a merülés

Hétfőn csökkent a víz sebessége is, de még mindig nagyon nehéz benne mozogni, azonban a felderítő mentés során már sikerült a búvárnak elhagynia a létrát. Most a hajófelderítéssel próbálkoznak együttműködve a dél-koreai szakemberekkel. Hangsúlyozta,

nagyon bonyolult műveleteket hajtanak végre a búvárok,

akik különböző emelési és kötési pontokat keresnek és alakítanak ki.

Ha a munkálatok során holttestek kerülnek elő, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kegyeleti szempontoknak megfeleljenek. A végrehajtó, operatív erőktől egészen a tudományos világig mindenki összefogott és egyöntetűen gondolkodik az ügy megoldásán. Számos civilszervezet is segíti a munkát, így elmondható, hogy hatalmas nemzetközi összefogást irányítanak – tette hozzá.

Külföldi partnerek is részt vesznek a mentésben

A munkálatokban a TEK külföldi partnerei, valamint a dél-koreai 54 fős delegáció is részt vesz a mentésben, ebből huszonheten speciálisan kiképzett búvárok. Az osztrák búvárcsapat, a Kobra elsőként küldött tíz speciális búvárt, valamint azt a szonár-technikát, amellyel pontosan meghatározták a roncs helyét. Csehország is küldött búvárokat, valamint víz alatti drónokkal próbálták segíteni a munkát.

A következő napokban – ha az időjárás és a vízállás engedi –, egyre több felderítés várható, hogy minél hamarabb felszínre tudják hozni a holttesteket. Ez a legfontosabb feladat, ennek érdekében mindent megtesznek, de felhívta a figyelmet, hogy

a hajóroncsba való behatolás szigorúan tilos, ugyanis rendkívül életveszélyes művelet.

Shunkeun Song, a Dél-Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a magyar kormánynak a segítségért, illetve minden magyar állampolgárnak, aki kifejezte a részvétét az elhunytak hozzátartozóinak.

Hangsúlyozta, hogy az eltűntek hozzátartozói nagyon várják a híreket, ezért arra kérik a magyar hatóságokat, hogy engedélyezzék a dél-koreai búvároknak, hogy behatoljanak a hajóroncsba, ugyanakkor elfogadják a Terrorelhárítási Központ azon irányelvét, hogy a legfontosabb a merülő búvárok életének védelme. Továbbá felszólította a Duna mentén élőket: azonnal jelentsék, ha bárhol holttestet vagy holttestre utal nyomokat találnak.

A Hableánnyal ütköző szállodahajó ukrán kapitánya csütörtök óta van őrizetben. Szombaton letartóztatták, de a 64 éves férfi 15 millió forintos óvadék ellenében szabadlábon is védekezhetne. Az ügyészség azonban fellebbezett. Vagyis, amíg a Fővárosi Törvényszék másként nem dönt, a hajóskapitány őrizetben marad.

Egy koreai férfi holttestére bukkantak Harta térségében

Az ORFK megerősítette, hogy Harta térségében egy koreai férfi holttestére bukkantak, azonosítása folyamatban van.

A hétvégén több holttestet is kifogtak a Duna Ercsi alatti szakaszán – értesült korábban a Magyar Nemzet.

A rendőrség azt mondta, hogy az Ercsinél megtalált holttest valószínűleg nem köthető a balesethez. A másik holttest Hartánál, Bács-Kiskun megyében bukkant a felszínre, amelynek köze lehet a tragédiához, mert aki megtalálta a holttestet, azt mondta, hogy egy 40-50 év körüli dél-koreai férfi lehet az áldozat – közölte az M1 tudósítója.

A koreai nagykövetség katonai attaséja arra kért minden magyar embert, aki a Duna mentén jár, hogy ha testet lát a vízben, azonnal értesítse a hatóságokat – hangzott el az M1 Híradójában.

Kiemelt üggyé nyilvánították a tragédiát 

A legfőbb ügyész a dél-koreai turistákat szállító hajó budapesti balesetét a kiemelt tárgyi súlyra és a nemzetközi összefüggésekre figyelemmel kiemelt üggyé nyilvánította – közölte a Legfőbb Ügyészség hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a Dunán szerdán történt baleset miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetése miatt indult nyomozás. A nyomozás irányításával kapcsolatos ügyészi jogköröket a közlekedési bűncselekményekkel is foglalkozó Budapesti VI. és VII. kerületi ügyészség teljesíti.

A legfőbb ügyész rendelkezése nyomán az ügyészség kiemelt ügyként kezeli a büntetőeljárást, amelynek során szorosan együttműködik más bel- és külföldi hatóságokkal. A Legfőbb Ügyészség ezen intézkedése az átlagosnál is gyorsabb, még inkább körültekintő, nagyobb erőkkel történő eljárási lépéseket szolgálja – hangsúlyozták.