Pápalátogatás: egész napos műsorfolyam volt a közmédiában

 

A Duna TV közvetítette Ferenc pápa szentmiséjét, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben mutatott be szombat délelőtt. Emellett egész napos műsorfolyam – háttérműsorokkal, exkluzív interjúkkal, dokumentumfilmekkel, helyszíni tudósításokkal – volt a közmédián a székelyföldi pápalátogatás alkalmából.

Ferenc pápa érkezik szentmiséje helyszínére, a csíksomlyói hegynyeregbe, Erdélyben 2019. június 1-jén (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Az M1 helyszínen lévő tudósítói folyamatosan tájékoztatták a nézőket.

A Duna TV-n szombat délelőtt 9 óra 15 perckor egy 13 perces kisfilmet vetítettek Fiatalok Csíksomlyóra címmel, fél tíz után pár perccel kezdődött el a Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról szóló műsorfolyam.

A szentmise előtt egy hetvenperces háttérműsor volt látható a zarándokok érkezéséről, a pápalátogatás és a szentmise előkészületeiről, illetve Erdély szentjeiről.

E felvezetőben történelmi és társadalmi kontextusba helyezték a csíksomlyói pápalátogatást, illetve magát a csíksomlyói Mária-kegyhelyet és az ortodox és református többség között élő erdélyi római katolikus közösséget.

A szentmise 10.45-kor kezdődött el, ennek közvetítését a román televíziótól kapta a Duna TV. A szakkommentátor a budapesti stúdióban Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tv-referense, a helyszínen pedig Marton József egyháztörténész volt.

A 13 óráig tartó műsorban Ferenc pápa másnapi programjával is foglalkoztak. Az egyházfő vasárnap a balázsfalvi Szabadság mezején fog szabadtéri Szent Liturgiát vezetni, melynek keretében boldoggá avat hét vértanú görög katolikus püspököt, akik – a kommunizmus börtöneiben elszenvedett kínzások ellenére – kitartottak hitük mellett, és nem voltak hajlandók áttérni az ortodox vallásra.

Mucsányi János kitért arra: aki délelőtt lemaradt a szentmise élő közvetítéséről, az megnézhette az este fél kilenckor kezdődő 50 perces összefoglalót szintén a Dunán. Fél 10-től pedig a Ferenc pápa – Buenos Airestől a Vatikánig című filmet vetítette le a csatorna.

Az M5 szombaton exkluzív interjúkat sugárzott Rómából, illetve egész héten láthatók A pápa – a történelem legbefolyásosabb embere című, 6 részes 40 perces dokumentumfilm-sorozat epizódjai.

Szombat este fél nyolctól az Ez itt a kérdés extrában a Federico Lombardi, korábbi szentszéki szóvivővel készített beszélgetést láthatták a nézők. Este nyolctól pedig a Böjte Csaba ferences szerzetes és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban nevelkedő harminc fiatal tavaszi vatikáni látogatásáról készült filmet vetítették le. Kevéssel 10 előtt ezen a csatornán is látható volt egy összefoglaló Ferenc pápa látogatásáról.

A Kossuth rádió összesen ötórányi élő adást sugárzott Csíkszeredából. Előbb a Szombat délelőtt című műsor tíztől délig tartó, majd a Szombat délután fél háromtól fél hatig tartó különkiadása foglalkozott a pápalátogatással. A pápai misén elhangzott szentbeszédet élőben is  adták.