Már félmillióan fordultak meg az Erzsébet téri óriáskerékkel

 

Félmillió látogató fordult már meg Budapesten az Erzsébet téri óriáskerékkel, az üzemeltető új kerék vásárlására készül – olvasható a Világgazdaságban csütörtökön.

A lapnak az üzemeltető társaság ügyvezetője, Banka Edina elmondta, a 2017 márciusában felállított második Budapest Eye utasainak 80 százaléka külföldi, ami – tekintetbe véve, hogy a magyar főváros turistaforgalma évről évre dinamikusan nő – már önmagában is megmagyarázza az idén 10 százalékkal növekvő jegyeladásokat. A kerék idén forog először egész éven át.

Az utasok 70 százaléka teljes árú jeggyel óriáskerekezik, 8 százalék a gyerek, 4 százalék a négyfős család, 13 százalék a kedvezményes jegyet váltó diák, nyugdíjas és csoportos látogató, 2 százalék az elsőbbségi jegyet vásárlók aránya.

A jelenlegi kerékre 2021-ig van szerződés, és a cég azt tervezi, hogy 2020 elején dönt a következő kerékről, amelynek legyártása 12 hónapig tart, és amelyet valószínűleg nagy referenciával rendelkező holland vagy német gyártónál rendelnek meg.

A címlapfotó illusztráció.