Gyereknapi programokkal készül a negyvenéves Budakeszi Vadaspark

 

Különleges gyermeknapi programokkal várja hétvégén a látogatókat a Budakeszi Vadaspark, amely május végén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját.

A jubileum alkalmából a hétvégén átadják az őshonos hazai háziállatok bemutatására alkalmas, modern parasztudvart is, amelyben többek között egy kecskesimogató és a nyúlváros is helyet kapott – írja közleményében az intézmény.

A rovarsimogatón a gyerekek a rovarvilággal és a rovarok természetben betöltött szerepével ismerkedhetnek meg, a bátrabbak pedig akár meg is érinthetik az ízeltlábúakat.

Újdonság lesz a westie-fajtamentők bemutatója, amelynek során elsősorban a kutyamentésről és a felelős állattartásról lesz szó, de lesz ugrálóvár, arcfestés és tűzzománc-készítés is, a népszerű klíma-kaland interaktív játék, a madárbemutatók és az állattréningek mellett.

Azokat, akik elsősorban a múlt eseményei iránt érdeklődnek, a vadaspark történetét bemutató szakvezetések és a vadaspark elmúlt 40 évét bemutató fotókiállítás várja a hétvégén.

1979 tavaszán az akkor még Vörös-hegynek nevezett, mintegy 20 hektáros területen nyitotta meg kapuit a Budakeszi Vadaspark, amelynek célja kezdetektől fogva az volt, hogy természetes élőhelyükön mutassa be a Kárpát-medence őshonos állatfajait. A frissen telepített erdőkben kezdetben gímszarvasok, dámok, őzek, muflonok és vaddisznók találtak otthonra, ma pedig 50 faj mintegy 200 egyede él a parkban, a fenti növényevőkön túl számos kis- és nagyragadozó, például róka, aranysakál, mosómedve, nyest, farkas, hiúz, barnamedve, valamint számos különleges madárfaj, mint a pusztai sas vagy a hóbagoly.

A címlapfotó illusztráció.