Június végén átadják az M4-es gyorsforgalmi út egy szakaszát

 

Június végén átadják az M4-es gyorsforgalmi út egy szakaszát Abony és Cegléd között, az átadandó út 10,8 kilométeres – jelentette be Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn, a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón, aki elmondta, a ceglédi körforgalom felújítása nyáron kezdődik, és idén őszre készül el.

Kállai Mária hozzátette, hogy a beruházás során minden elkészült a vállalt határidőre. Az útfejlesztéssel biztonságosabbá és gyorsabbá válik a közlekedés Budapest és Szolnok térsége között.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) rámutatott, hogy a beruházásnak köszönhetően tovább erősödik Szolnok gazdasága. Hozzátette: Szolnokon megtelt a 124 hektáros Piroskai úti ipari park, ezért Szolnoktól Abony felé egy 62,5 hektáros új ipari park épül, jelenleg a közművesítés zajlik, a beruházás a tervek szerint legkésőbb 2020 tavaszán elkészül.

Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szóvivője elmondta: az M4-es gyorsforgalmi út két ütemben épül a NIF Zrt. beruházásában.

Az első ütem az M0-tól, azaz Üllőtől Ceglédig tartó 44,4 kilométeres szakasz. Ebből már átadtak 8,2 kilométert tavaly nyáron. Az idén június végéig 4,8 kilométer készül el a ceglédi körforgalomtól Budapest irányába, a hátralevő mintegy 30 kilométeres szakaszt pedig a tervek szerint az idén év végén adják majd át. A másik ütem a Cegléd és Abony között épülő 17,6 kilométeres szakasz, amelyből 6 kilométert adnak át június végéig. A ceglédi körforgalom felújítása a nyáron kezdődik, és idén őszre készül el. A második szakasznak a hátralevő mintegy 11 kilométere a tervek szerint 2020 nyárra készül el – tájékoztatott.