Megtartották a VII. Vajdasági Vágtát

 

A futamok mellett főzőverseny, lovasbemutatók, régi mesterségek vására és számos kísérőprogram várta az érdeklődőket a budapesti Nemzeti Vágta előfutamán – számolt be az M1 Híradója. A hetedik Vajdasági Vágtát Szabadka lovasa nyerte meg.

Már délelőtt nagy volt a nyüzsgés Zobnaticán, a VII. Vajdasági Vágta helyszínén. A csapatok nagy izgalommal készültek, darabolták a húst, a szalonnát és a zöldségeket.

Később mindenki a lovakra, illetve a lovasokra figyelt. Az ünnepélyes megnyitó után kezdődtek az előfutamok. Szőke Tamás, Adorján képviselője London nevű lován nyert az első előfutamban. A második előfutam győztese pedig Gulyás Szabolcs lett, Kopra nevű lován, Szabadka képviseletében. A harmadik előfutamban Bácsfeketehegy, a negyedikben pedig Magyarkanizsa lovasa lett az első.

Bunford Tivadar, a vágta szervezője azt mondta, tavaly csoda történt, amikor Nagy Arnold, Temerin lovasaként nyerte meg a Nemzeti Vágtát Budapesten.

Díjlovagló bemutató, csacsiverseny és számos kísérőprogram tette változatossá az egész napos programot. Pásztor István, a VMSZ elnöke a Vajdasági Vágta fővédnöke a rendezvény közösségteremtő szerepét emelte ki.

A délutáni kishuszár vágtát Hoffmann Evelin nyerte Manó nevű lován Temerin lovasaként, így ő biztosan ott lesz októberben Budapesten, a Hősök terén rendezett Nemzeti Vágtán.

Szabadka lovasa nyerte meg a Vajdasági Vágtát 

A Szabadkát képviselő Gulyás Szabolcs nyerte meg szombaton a hetedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Kopra nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépén (Zobnatica).

Második az adorjáni Szőke Tamás lett Londonnal, harmadikként pedig Cékus Noémi ért célba Bácsfeketehegy színeiben Fickó hátán.

A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenhat délvidéki település nevezte be lovát és lovasát. Ez volt az idei Nemzeti Vágta első előfutama. A továbbjutók október 19-én és 20-án állhatnak rajthoz Budapesten. Mivel tavaly a Nemzeti Vágtát a dél-bácskai Temerin lovasa, Nagy Arnold nyerte meg, így az idei rendezvényen ő selejtező nélkül indulhat, vagyis a Vajdaságot ketten képviselik majd Budapesten.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Vajdasági Vágta fővédnöke a helyszínen rámutatott arra, hogy a rendezvénynek közösségteremtő szerepe is van. „Ez a mai nap első pillantásra a lovasokról, a hajtókról, a lovakról és a zsokékról szól, de igazából számomra a közösség erejéről szól” – hangsúlyozta.

A Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.

A címlapfotó illusztráció.