Egyre többen nyújtják be online az adóbevallásukat

 

Idén is május 20-a, éjfél a 2018. évi SZJA-bevallások benyújtásának határideje. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai május 20-án hétfőn, meghosszabbított, rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket. Emellett a 1819-es információs vonalon is bárki felvilágosítást kérhet a személyi jövedelemadózással kapcsolatban.

A NAV először 2017 tavaszán támogatta az adózókat adóbevallási tervezetük elkészítésével, idén pedig már több mint 5 millióan kaphatnak segítséget. A munkavállalók tervezete május 20-án automatikusan SZJA-bevallássá válik, akár megtekintették azt, akár nem.

Az egyéni vállalkozóknak önállóan kell benyújtani a bevallást

Az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az ÁFA-fizetésre kötelezettek számára a NAV ugyancsak elkészítette a tervezetet, amelyet azonban változatlanul önállóan, nekik kell benyújtaniuk – hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, a NAV szóvivője az M1 Summa című műsorában.

Mint mondta, a legegyszerűbb megoldás, ha a NAV által készített tervezetet megnyitják, és azt egészítik ki az egyéb adatokkal. Ezt elmentik és így küldik vissza a NAV-nak, így lesz meg a teljes bevallásuk. Hangsúlyozta, ezt a lépést mindenképp meg kell tenniük ahhoz, hogy a NAV rendszeréből ne hiányozzon az egyéni vállalkozók bevallása. Hozzátette, a

több millió munkavállalónak pedig a rendszer automatikusan átfordítja a tervezeteket bevallásra.

Kiss Péter András azt is elmondta, hogy azoknak a magánszemélyeknek szükséges kiegészíteni az adóbevallásukat – legyen szó elektronikus vagy papíralapú változatról –, akik például ingatlant adtak bérbe, vagy az első házasok kedvezményében részesültek 2018-ban, illetve adókedvezmény felvételére jogosultak.

Május 20-án a megyeszékhelyeken, illetve a fővárosban található központi ügyfélszolgálatokon este 8 óráig várják az embereket, akiknek segítenek a tervezetek kiegészítésében és elfogadásában, illetve ügyfélkaput is lehet nyitni. Ha valaki például 20-án reggel nyit ügyfélkaput, az már otthonról, gond nélkül elintézheti saját maga is az adóbevallását, és az 1 százalékról is tud rendelkezni – fűzte hozzá Kiss Péter András.

Népszerű az 1+1 százalék felajánlása

Továbbra is népszerű az adózók körében az SZJA 1+1 százalékának felajánlása. A NAV tájékoztatása szerint tavaly összesen 32 milliárd forinttal támogatták az adózók a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, valamint az egyházak munkáját. Összesen 1,8 millióan éltek ezzel a lehetőséggel 2018-ban, és mintegy 14,5 milliárd forinttal segítették az érintett szervezeteket. Kiss Péter András úgy látja, idén a jótékony célokra szánt summa még tovább nőhet.

Az 1 százalékot ellehet juttatni papírformátumban személyesen és postán, illetve internetes felületen is lehet róla rendelkezni. Mivel az online kitöltővel dolgozó emberek adatait rögtön látják, elmondható, hogy május elején már csaknem félmillióan, pontosabban 485 ezren voltak azok, akik rendelkeztek az 1 százalékról. Ez a tavalyi, hasonló május elejei adathoz képest már 60 ezres növekedést jelent – tette hozzá a szóvivő.

Fontos a határidők betartása

A NAV szóvivője arra is felhívta a figyelmet, minden adózónak érdeke, hogy betartsa a határidőket, ellenkező esetben a hivatal szankcionálni fogja azokat, akik ennek nem tettek eleget. Ez leginkább az egyéni vállalkozói és az őstermelői körnél fordulhat elő.

Ha azt látják, hogy nem érkezett be a bevallás május 20-a után, nem nyúltak hozzá a tervezethez és nem küldték vissza azt a NAV-nak, akkor azt jelezni fogják. Először kiszabnak egy bizonyos határidőt a hiányosság pótlására, de ha valaki ennek ellenére sem adja be bevallását a NAV-nak, az

egy 50 ezer forintos bírságra számíthat.

A legutolsó rendelkezésre álló adatok szerint május 12-ig 1,5 millióan az interneten tekintették át az adóbevallásukat. Az online rendszer egyre növekvő népszerűségét igazolja az is, hogy 2019-ben mintegy 200 ezerrel többen nyújtották be online a bevallásukat, mint tavaly ilyenkor. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az e-SZJA sikerének köszönhetően néhány évben belül a közigazgatás első papírmentes hivatala a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lehet.