A nők sportban és sportmédiában betöltött szerepéről tartottak konferenciát

 

A jövő évi tokiói olimpián már a résztvevő sportolók 48,8 százaléka lesz nő, a sportvezetők között és a sportmédiában azonban még elenyésző az arányuk a férfiakéhoz képest – hangzott el szombaton egy budapesti konferencián.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 110 éves jubileumi kongresszusának keretében a Testnevelési Egyetemen (TE) rendezett nemzetközi konferencián Szabó Tünde sportért felelős államtitkár előadásában kiemelte: a nők aránya egyre növekszik a nyári ötkarikás játékokon.

„A második nyári olimpián még csak 22 nő vett részt, 1988-ban Szöulban a versenyzők 26,1 százaléka került ki közülük, három éve Rióban már 45,2 százalékuk, Tokióban pedig ez a szám 48,8 százalékra emelkedik” – jelentette ki az államtitkár, aki hozzáfűzte: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sokat tesz a nők szerepének erősítéséért, s már csak a rögbi és a bob olyan sportágak, amelyben kizárólag férfiak versenyezhetnek.

Szabó Tünde megvizsgálta, hogy a sportvezetők között milyen szerep jut a gyengébb nem képviselőinek, és mindössze három olyan hazai sportszövetséget talált, amelynek nő az elnöke, és ugyancsak háromnak van női főtitkára, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében pedig egyedül Pálinger Katalin képviseli a hölgyeket.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke viszont arra emlékeztetett, hogy a riói olimpia nyolc magyar aranyérméből hetet női versenyzők szereztek, amihez Gál Andrea, a TF Társadalomtudományi Tanszékének vezetője azt tette hozzá, hogy kizárólag a hölgyek eredményeit figyelembe véve Magyarország a hetedik helyen végzett volna a nemzetek versenyében.

Az előadásokból kiderült: bár az eredményeket inkább a nők szállítják, a Kiemelt Edzői Programban a férfi edzők száma 174, míg a nőké csak 15, viszont az Utánpótlás Edzői Programban érdekelt hölgytrénerek aránya már 40 százalék.

Donna de Varona kétszeres olimpiai bajnok úszó, az Egyesült Államok első női televíziós sportriportere kifejtette: versenyzői sikereit annak köszönhette, hogy edzője, George Haines értette a női sportolók gondolatvilágát, s személyre szabott edzésprogramot dolgozott ki neki. Az öt amerikai elnök tanacsadójaként dolgozó Da Varona arról is beszélt, hogy sportpályafutása után bizonytalan jövő várt rá, s ez a helyzet csak azután változott meg, hogy kezdeményezésére hazájában 1972-ben elfogadták a nemek közti megkülönböztetést tiltó törvényt.

„Ezután az amerikai nők a csapatsportágakban kezdtek dominálni” – jelentette ki a kétszeres ötkarikás bajnok úszó, aki emlékeztetett rá, a nők szerepe egyre fontosabbá vált, ezt jelezte, hogy a NOB 1981-ben létrehozta sportolói bizottságát, majd tíz évre rá megrendezték az első női labdarúgó-világbajnokságot.

„A NOB hajtotta végre a legsikeresebb egyenlőségi programot, de még van teendő bőven” – zárta szavait Da Varona, aki szerint azért is fontos a nők részvétele a sportpiacon, mert az többmilliárdos üzletet generál.

Gál Andrea előadásából kiderült még, hogy az írott médiában mindössze tíz százalék a női dolgozó, és a sportsajtóban is kevés a női újságíró, szerkesztő, rádiós sportriporter pedig jelenleg nincs is közöttük. „A sportújságírás egy férfi szakma, a nőknek többet kellett kell tenniük azért, hogy elfogadják őket” – állapította meg a TE tanszékvezetője.

A háromszoros riói olimpiai aranyérmes Hosszú Katinka azt hangsúlyozta, hogy az úszásban már megvalósult az egyenlőség, hiszen Tokióban a férfiak és nők ugyanazokban a számokban fognak indulni, sőt, először rendeznek majd vegyesváltót csapatonként két férfi és két női úszó részvételével. „Bárcsak megélnénk azt is, hogy néhány év múlva fordított konferenciát tudnánk tartani a férfiak szerepéről” – fogalmazott Hosszú Katinka.

Gianni Merlo zárszavában elmondta: Olaszországban azt tapasztalja, hogy változik a társadalom, és a lányok motorikusan ügyesebbek mint a fiúk, mert a babák helyett manapság inkább sportszereket vesznek a kezükbe, miközben a fiúk a labdajátékokkal szemben inkább a számítógépeket választják.