Ma van a hipertónia világnapja

 

A hipertónia, vagyis a magas vérnyomás Európában népbetegségnek számít, csak Magyarországon ötezer ember halálával van összefüggésben évente – hangzott el pénteken az M1 Ma délelőtt című műsorában. A világnap alkalmából az ország több helyszínén rendezvényeken lehet részt venni.

Nemcsik János, a Hypertonia Társaság főtitkára a műsorban elmondta, világszerte másfél milliárd embernek magas a vérnyomása, hazánkban pedig három és fél millióan szenvednek a betegségben. Azért fontos kihangsúlyozni a hipertónia jelentőségét, mert önálló betegségként ez járul hozzá a legnagyobb mértékben a szív- és érrendszeri halálozáshoz. Ha a bármilyen más okból történő halálozást vizsgáljuk – tette hozzá az orvos –, ott is „előkelő helyen” áll, a sorban csak a dohányzás előzi meg.

A magas vérnyomás általában tünetmentes, ezért „néma gyilkosnak” is nevezik. Néha azonban vannak szimptómák, ilyen a fejfájás, látászavar, szédülés és a feszültségérzet.

A vérnyomás mérése rendkívül fontos, ami otthon is elvégezhető. A mérést helyesen kell elvégezni, így mutat majd a készülék valós értéket: mindenképpen 5 perc pihenés után, nyugodt körülmények között, hátradőlve, beszéd nélkül.  Egy perc  pihenővel, háromszor érdemes megmérni a vérnyomást, és az utolsó kettő átlagát kell figyelembe venni. Ha az érték magasabb, mint 135/85 akkor érdemes konzultálni a kezelőorvossal – mondta Nemcsik János.

Magyarország legnagyobb mobil diagnosztikai központja, a már említett 20 méteres speciális szűrőkamion, amelyben pénteken minden látogató 37 különféle vizsgálatot ingyenesen, tajkártya nélkül is elvégeztethet. A jelentkezők általános (kardiológiai, szemészeti, labor) és speciális (vénás elégtelenség dopplervizsgálata, csontritkulással kapcsolatos) vizsgálatokon is részt vehetnek.

Az Európai Unió Fejlesztési Regionális Alap támogatásával a legkorszerűbb vizsgálatokon vehetnek részt. Az egészségügyi program 2030-ig tart – tájékoztatott Dankovics Gergely, a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának programigazgatója.

A szűrőprogrammal kapcsolatos információkat ezen az oldalon érhetik el.

A címlapfotó illusztráció.