Alapjogokért Központ: Felelőtlen volt a TASZ a mozsgói bántalmazás ügyében

 

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója felelőtlennek tartja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezetet, amiért a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói szociális otthonában történt bántalmazás ügyével nem fordult rögtön a hatóságokhoz.

Törcsi Péter kedden az M1-en azt mondta, a szervezet a feljelentés helyett az ombudsmanhoz fordult, de mivel az ombudsman nem nyomozóhatóság, feladata annak megállapítása, hogy az esélyegyenlőség, alkotmányos jogok tiszteletben tartása megvalósul-e, egy évig nem történt lépés az ügyben.

Ezzel és a videók visszatartásával a TASZ tulajdonképpen asszisztált ahhoz, hogy ez alatt az egy év alatt a szociális dolgozók további visszaéléseket követhessenek el – emelte ki.

Az igazgató úgy vélekedett, felmerül a gyanúja, hogy a videókat szándékosan az európai parlamenti választási kampány alatt hozták nyilvánosságra, a TASZ ugyanis a Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott szervezet. Emiatt szerinte elképzelhető, hogy politikai befolyásolás áll a videók visszatartásának hátterében.

Az ügyből messzemenő következtetéseket kívánnak levonni, ez azonban szerinte megengedhetetlen, mert egy ügy alapján nem lehet megítélni az egész magyar szociális rendszert.

A TASZ-hoz 2018 tavaszán érkezett bejelentés, hogy két szociális dolgozó bántalmazza a mozsgói otthon lakóit, és ezt videofelvétel is bizonyítja. Az ombudsman 2018 augusztusában vizsgálatot folytatott, amelynek eredményeit 2019 áprilisában hozták nyilvánosságra. Ezután az Emberi Erőforrások Minisztériuma április 14-én rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és kezdeményezte a felvételek alapján azonosítható dolgozók azonnali elbocsátását.

A címlapfotó illusztráció.