2010 óta jelentős változás állt be a nemzetpolitikában

 

2010 óta jelentős változás állt be a nemzetpolitikában, ezen belül az anyaország és a diaszpóra kapcsolata sokkal erősebbé vált – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa szombaton a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége budapesti közgyűlésén.

Szilágyi Péter hangsúlyozta: az elmúlt kilenc évben komoly előrelépések történtek, egyre több programot kínálnak a nyugat-európai, az amerikai és az ausztráliai magyarságnak, valamint minden olyan régiónak, ahol élnek magyarok.

A miniszteri biztos világnemzetnek nevezte a magyart, mivel a 15 milliós magyarság a világ minden pontján megtalálható. Szavai szerint a 2010 óta elindult programok kellőképpen megszólítanak minden olyan, diaszpórában élő magyart, aki szeretné megélni magyarságát.

A diaszpórapolitikáról szólva Szilágyi Péter kiemelte egyebek mellett az évente megrendezendő diaszpóratanácsot, a hétvégi magyar iskolákat, amelyek második találkozójára 27 országból több mint 100-an érkeztek, valamint a diaszpóra magyarságát megszólító Kőrösi Csoma Sándor-programot, utóbbiról elmondta: a déli félteke ösztöndíjasainak képzése május második felében, az északi félteke esetében pedig augusztusban lesz.

Megjegyezte, hogy az ösztöndíjasok az elmúlt években legtöbbet rendezvényszervezéssel, kommunikációval, nyelvoktatással, valamint néptánc- és zeneoktatással foglakoztak, 2017-2018-ban pedig megjelent két új tevékenység is, a pályázatírás és az adminisztráció, valamint Észak-Amerikában kiemelkedik a cserkészet is.