Vádat emeltek két fővárosi tüntető ellen

 

Vádat emelt az ügyészség az ellen a nő ellen, aki 2017 áprilisában egy tüntetésen festékkel megrongálta a Parlament előtti országzászló tartóoszlopát. Bíróság elé kell állnia annak a férfinak is, aki tavaly decemberben egy demonstráció után virágládákat borogatott fel, és letépte a Szabadság téren álló karácsonyfa égősorát. A férfi, akit erőszakos bűncselekmények miatt már többször elítéltek, visszaesőként börtönbüntetésre számíthat – közölte az M1 Híradója.

A 2017. április 13-i tüntetésen a Kossuth téren a demonstrálók közül többen festékkel rongálták meg a tér burkolatát, a Parlament lépcsőit, a szobrokat és a padokat. Egy 37 éves nő festékkel szennyezte be az országzászlót tartó 33 méter magas oszlopot. A kár milliós nagyságrendű volt, a szakemberek magasnyomású mosóval tudták csak letisztítani az összefestékezett burkolatokat és a tér szobrait, tárgyait.

2018. december 12-én ismét a Kossuth téri szobrokat rongálták meg a tüntetők. Sötét színű folyadékkal öntötték le, Széchenyi István szobrából pedig letörtek egy darabot – számolt be még akkor a restaurátorok vezetője az M1-nek.

Miután a rendőrség kiürítette a Kossuth teret, a tüntetők a környező utcákban randalíroztak tovább. Az Október 6. utcában egy 38 éves férfi virágládákat rugdosott és borogatott fel, majd letépte a Szabadság téren álló karácsonyfa égősorát. A férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, ezért könnyen azonosították.

Az M1 értesülései szerint különböző erőszakos bűncselekmények miatt korábban már többször elítélték. Most különös visszaesőként állhat újra bíróság elé.   

Legutóbb februárban kapott 150 ezer forint pénzbírságot egy Kossuth téri tüntető, aki tavaly áprilisban rasszista megjegyzéseket tett egy, az Országház épületét védő rendőrre.

Az elmúlt időszak tüntetései kapcsán az ügyészség még további 107, bűncselekménygyanús esetet vizsgál. Egy esetben garázdaság, a többiben hivatalos személy elleni erőszak miatt nyomoznak.