Mintegy tizenháromezer diák választott informatikai képzést

 

Minden harmadik felsőoktatásba jelentkező műszaki vagy informatikai képzést választott – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Azt írták, hogy a műszaki és informatikai képzésekre első helyen jelentkezők száma az idén meghaladja a 25 ezret. A szakok népszerűségének növekedése másfél-kétszeresen múlja felül a felvételizők számának 4 százalékos bővülését. A műszaki képzésekre a tavalyihoz képest 6 százalékkal többen, csaknem 20 ezren jelentkeztek, közülük 15 ezren első helyen.

Idén 8 százalékkal több, mintegy 13 ezer diák választott informatikai képzést, első helyen 10 ezer. Így a 112 ezer felvételiző körülbelül 30 százaléka döntött műszaki vagy informatikai képzés mellett – összegzett a tárca.

Kiemelték: határozott céljuk, hogy a munkaerőpiaci igényekhez igazodva egyre több fiatal szerezzen diplomát matematikai, természettudományos, műszaki vagy informatikai szakon. A magyar vállalkozások versenyképességének fokozása érdekében egyre nagyobb szükség van jól képzett mérnökökre – tették hozzá.

A kormány már a középiskolai oktatásban is arra törekszik, hogy a szakképzést a mérnökképzés előszobájává fejlesztve támogassa a fiatalok ilyen irányú pályaválasztását – írta a minisztérium. A csaknem 20 ezer betöltetlen álláshelyet kínáló infokommunikációs terület szinte határtalan lehetőségeket nyújt a versenyképes és naprakész tudással rendelkező diplomásoknak – fogalmaztak.

A kabinet a Programozd a jövőd! projekt keretében hívja fel a fiatalok figyelmét az infokommunikációs területben rejlő lehetőségekre, és ösztönzi őket az ilyen irányú felsőoktatási, diplomát adó képzések megkezdésére.

A tárca támogatásával megvalósuló pályaorientációs rendezvényeken a diákok élményalapon ismerkedhetnek meg a különböző műszaki területekkel is. Versenyezhetnek és kipróbálhatják képességeiket olyan eseményeken, mint a Szakma Sztár Fesztivál vagy a fiatalabb korosztályt célzó Szakmák éjszakája programsorozat, amelyet idén először az innovációs minisztérium koordinált – olvasható a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.