Molnár Ferenc Caramel: A szeretet velünk született isteni adottság

 

Molnár Ferenc Caramel – aki a törökszentmiklósi cigánytelepről indulva lett az egyik legtekintélyesebb magyar popsztár – már fiatalon kereste és találta meg az életét irányító isteni erőt. Azt, ami erkölcsi útmutatót jelent a számára. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának arról is mesélt, milyen mélyen megindítja, mikor elhanyagolt, mélyszegénységben élő gyermekekkel találkozik.

Minden jó érzésű emberben, ezek az érzelmek, az erkölcsi alappillérek benne kell, hogy legyenek. Az emberbe bele születik a szeretet – mondta Molnár Ferenc Caramel. Véleménye szerint ezek az alapvető erkölcsi normák, mint a szeretet,

egyértelműen Istentől erednek,

hiszen az erkölcsre az evolúció nem lehet magyarázat, az pont ennek az ellentettjéről szól.

Az evolúció során ugyanis pontosan azt tapasztalhattuk, hogy mindig az győz és az marad az életben, aki erősebb, illetve azt, hogy az erősebb szinte minden esetben elpusztítja a gyengébbet – mondta.

Molnár Ferenc Caramel interjút ad a Magyar Távirati Irodának egy budapesti fotóstúdióban 2017. július 24-én. Az énekes, dalszerző hetedik, stílszerűen 7 című stúdiólemezét a Budapest Parkban mutatja be július 28-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Molnár Ferenc Caramel énekes, dalszerző (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

A szeretet a legjobb reflex

Csak olyan hozzáállás éri meg az életben, ami gyümölcsöt terem. Ami rombol, gonoszságból, bántásból és negativitásból fakad, az nem tesz jót az életünknek, hiszen az csak a halálba vezet és pusztít – fogalmazott az énekes. Aki negatívan éli életét, és nem szeretetteljesen, az nemcsak magát pusztítja belülről, de környezetét is – tette hozzá.

„Akinek a szeretet a reflexe, és szeretettel közelít másokhoz, az bármilyen helyzetben tud a lelkében gyümölcsöt teremteni” – fogalmazott.

Mindenkinek megadatik a tehetség

Caramel szerint minden Istentől jön, ahogy a tehetség is.

Minden ember kap tehetséget Istentől,

ez egy olyan ajándék, ami mindenkinek jár. A tehetség egy olyan visszaigazolás, ami bizonyíték az isteni szeretetre. Az énekes szerint sokkal több dologban vagyunk tehetségesek, mint nem, a tehetség pedig arról szól, hogy saját magunknak okozzunk örömet, hogy sikereket érünk el.

Hozzátette: dalszövegeibe reflex-szerűen nem ír le semmi olyat, ami romboló vagy káros lenne, hiszen tudja, hogy szavainak és kijelentéseinek súlya van.

„Szeretnék egyszer feketeöves hívő lenni”

Az egész életet és az érzéseket Istennek köszönhetjük Caramel szerint. Mint mondta, ez az egész, a tehetség, az, hogy valaki képes jó dalszövegeket írni, vagy énekelni, a mi szórakoztatásunkra van, elsősorban a mi örömünkre szolgál. Ettől függetlenül azonban nem kell ezt túlságosan misztikus dologként beállítani – tette hozzá.

Az énekes saját magát gyarló embernek tartja,

sokkal alázatosabb hitet is tanúsíthatna Isten felé.

Úgy fogalmazott, szeretne feketeöves hívővé válni. Mint mondta, nemcsak lelkével hisz, hanem tudatával is.

Isten adott választ az élet kérdésére

Elmondása szerint gyermekkora óta foglalkoztatta a kérdés, miként alakult ki az élet, ki adatta meg az embernek az életet és a létezés örömét. Általános iskolás korában sokat forgatta a történelemkönyveket, olvasott az ősrobbanásról és hasonló földtörténeti eseményekről, ugyanakkor mégis azt érezte, ez ép ésszel fel nem fogható magyarázat a létezésre és arra, hogy ki is ő maga valójában.

Végül Isten adta meg számára a választ arra, hogy mi létezésének a célja, és mi is az élet valódi célja.