Varga: Magyarország minél nagyobb arányban részesedjen a digitalizáció előnyeiből!

 

A kormány azt szeretné elérni, hogy Magyarország minél nagyobb arányban részesedjen a digitalizáció előnyeiből – mondta Varga Mihály az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika-tudományi Szekciójának megnyitóján, kedden Budapesten, az Óbudai Egyetemen.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: erre jó esélyünk van, mivel a magyar gazdaság fejlődési üteme mára már mintegy háromszorosa az uniós átlagnak. Ez egyben új feladatot is jelent, olyan irányt kell mutatnunk, ami biztosítja a további növekedést – mutatott rá.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) informatikatudományi szekciójának ünnepélyes megnyitóján az Óbudai Egyetemen 2019. április 16-án (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Varga Mihály kiemelte: az egyik ilyen fő irány a digitalizáció, illetve az eredményeinek minél gyorsabb alkalmazása. A kormány kiemelt célkitűzése, hogy Magyarországon senki ne hagyja el az oktatás rendszerét a megfelelő digitális tudás nélkül – jelezte a pénzügyi tárca vezetője.

Szavai szerint a magyar gazdaságnak jó esélye van arra, hogy sikeresen vegyen részt a negyedik ipari forradalomban, mivel magas az ipari termelés aránya, támaszkodhatunk az ország kutatás-fejlesztési hátterére, a kidolgozott programokra és a jól képzett magyar szakemberekre.

A digitalizáció folyamatának az élenjáró nagyvállalatok mellett minden magyar vállalkozást el kell érnie, enélkül ugyanis lemaradhatnak a piaci versenyben. Számos kormányzati program segít ebben, ilyen például az Ipar 4.0 program, amely a digitalizációs fejlesztéseket támogatja, az újonnan létrehozott 5G koalíció és a Mesterséges Intelligencia Koalíció is ezt a folyamatot segíti. Ezeknek az a kiemelt célja, hogy Magyarország az 5G fejlesztések, illetve a mesterségesintelligencia-projektek és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön – emelte ki Varga Mihály.

A tárcavezető jelezte: a tervek megvalósítása a magyar vállalatok és szakemberek előtt is új távlatokat nyithat.

Rámutatott: a kormány kidolgozta Magyarország Digitális oktatási stratégiáját, ennek a megvalósítása során el kell érni, hogy az országban senki ne hagyja el az oktatás rendszerét a megfelelő digitális tudás nélkül. Ez azt is jelenti, hogy közelebb kell hozni egymáshoz a vállalati és a felsőoktatási innovációt, emellett arra is hangsúlyt kell helyezni, hogy a digitális ismeretek a tanulók, hallgatók és a dolgozók minél szélesebb köréhez jussanak el.

A köznevelés feladata, hogy ne csak az részesülhessen a digitalizáció előnyeiből, akinek a családi háttere ezt lehetővé teszi, hanem minden tanulónak lehetősége legyen arra, hogy elsajátíthassa a jövő technológiáit – hangsúlyozta Varga Mihály.