Vádat emeltek Kőrös Gusztáv Tibor egykori DK-tag és társai ellen

 

Vádat emeltek hat ember, köztük Körös Gusztáv Tibor egykori DK-tag, volt országgyűlési képviselőjelölt ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt.

A vádirat lényege szerint Kőrös Gusztáv Tibor 2017 áprilisában rávette nem jogi végzettségű ismerősét, adja ki magát ügyvédnek és ajánlja fel egy fogvatartottnak, hogy hétmillió forint ellenében közbenjár az eljáró hatóságoknál szabadlábra helyezése és az ellene folyó nyomozás megszüntetése érdekében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYI) vezetője hétfőn az MTI-t.

Keresztes Imre főügyész közölte: a letartóztatásban lévő fogvatartott élettársa az ajánlat meghallgatása után feljelentést tett, a főügyészség pedig egy budapesti bevásárlóközpontban elfogta a pénz átvételére érkező álügyvédet.

A többi vádlott – közülük kettő fogvatartottként – bűnsegédként működött közre a bűncselekmény elkövetésében.

A KNYI az ügyben hat gyanúsítottat hallgatott ki. Kőrös Gusztáv Tibor és egyik társa más ügyben letartóztatásban van, hárman szabadlábon védekeznek, a korábban kényszerintézkedés hatálya alatt álló hatodik gyanúsított ellen pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Az ügyészség egy vádlottal egyezséget kötött, így rá próbaidőre felfüggesztett, a többiekre pedig végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A főügyész emlékeztettet: Kőrös Gusztáv Tibor ellen több büntetőeljárás van folyamatban. Vele és 13 társával szemben tavaly június 18-án a Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli, vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A vádirat szerint tízen – bűnszervezet tagjaként – vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket, arra hivatkozva, hogy a pénzt pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják el. Négy vádlott pedig vállalkozóként adott pénzt vesztegetési céllal Kőrös Gusztáv Tibornak.

Hozzátette: Kőrös Gusztáv Tibor ellen 2014 júliusában is vádat emeltek négyrendbeli hamis vád bűntette miatt. Ebben az ügyben a vádirat szerint a férfi a 2013-as bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan – a kormánypártokat lejáratni szándékozó – hamis videót készített és adott át az egyik ellenzéki párt tagjának azért, hogy azt csatolja a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez.

Kőrös Gusztáv a videó készítésekor a solti roma önkormányzat elnöke, a Demokratikus Koalíció volt tagja volt, a 2018-as országgyűlési választáson pedig a Minden Szegényért Párt Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltje volt.

A címlapfotó illusztráció.