Idén is felmérik a méhpusztulások kockázatát

 

A tavalyi nagy számú méhpusztulásos eset miatt idén emelt mintaszámmal folytatódik a méhkockázati monitoring program az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködésében.

Az elmúlt években országos szinten 50-100 növényi mintát vizsgált a hatóság, idén 123 mintavételt irányoztak elő. A szakemberek azt ellenőrzik, hogy a növényvédő szerek kijuttatásakor a termelők a méhvédelmi előírásokat betartották-e – közölte a Nébih honlapján hétfőn. Ha a szakemberek szabálytalanságot tárnak fel, eljárást indítanak az előírásokat megszegőkkel szemben.

A mintákat a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelői veszik le, és a Nébih laboratóriumai vizsgálják – ismertették.

A Nébih arra kérte a termelőket, hogy tartsák be az előírásokat, és ne csak a virágzó kultúrnövénynél legyenek tekintettel a méhekre, hanem akkor is, ha a területet a méhek egyéb okból látogatják, például virágzó gyomnövények vannak a területen, levéltetvek, kabócák miatt mézharmat – édesharmat – található a növényeken, vagy ha a kezelni kívánt tábla a méhek napi gyűjtésének útvonalába esik.

A monitoring program független a méhmérgezés gyanújáról tett bejelentéseket vizsgáló eljárásoktól – hívta fel a figyelmet a hivatal.

A címlapfotó illusztráció.