Bemutatták a Magyarország, az élő hagyományok hazája című kiadványt

 

Bemutatták a Magyarország, az élő hagyományok hazája című kiadványt szombaton az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron, a Papp László Budapest Sportarénában.

A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a nemzeti hagyomány megőrzésére, amely egyet jelent a nemzet múltjából fakadó büszkeséggel, a jelen méltóságának a megtartásával – hangsúlyozta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a kiadványt bemutató szombati sajtótájékoztatón.

Az államtitkár hozzátette: a kiadvány összefoglalja és közzéteszi azokat a legfontosabb paramétereket, amelyek mentén az ország vezetése a hagyományőrzés eredményességét elképzelni tudja, s annak megvalósítására garanciát vállal – fűzte hozzá.

Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott arra hívta fel a figyelmet, hogy hivatalosan megkezdődött szombaton az európai parlamenti (EP) választási kampány időszaka.

Az államtitkár elmondta, „a választás egyik tétje, hogy meg tudjuk-e védeni, őrizni kultúránkat, hagyományainkat”.

A kiadvány kitér a Csoóri Sándor programra, amelynek keretein belül a kormány 5 milliárd forintból 1960 programhoz nyújtott segítséget a Kárpát-medencében.

Fekete Péter felhívta a figyelmet a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és fenntartására létrehozott Hagyományok Háza központra a Budai Vigadóban.

A kötet bemutatja többek között a Magyar Állami Együttest, a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsort, a Muzsikáló Magyarország programot, az országos hagyományőrző rendezvényeket, valamint a táncházmódszert, továbbá kitér a népi hagyományokhoz kapcsolódó hungarikumokra is.

Pál István Szalonna népzenész kiemelte, hogy az elmúlt esztendőkben a hagyományos kultúrára sokkal több támogatás jut, a Táncháztalálkozóról pedig elmondta, hogy a világ legkülönbözőbb részeiről vonzza a táncház-mozgalom szerelmeseit.
A kiadvány a következő EZEN A LINKEN érhető el: