Duplájára emelkedett a közfoglalkoztatottak által igényelhető elhelyezkedési juttatás

 

Duplájára emelkedett az elhelyezkedési juttatás összege, amelyet azok a közfoglalkoztatottak igényelhetnek, akik szerződésük megszűnése előtt elhelyezkednek a versenyszférában.

Még inkább megéri igényelnie a mintegy 110 ezer közfoglalkoztatottnak az elhelyezkedési juttatást, ugyanis a korábbihoz képest a duplájára, nettó 45 600 forintra nőtt annak összege – nyilatkozta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Bodó Sándor a lap hétfői számában elmondta: a közfoglalkoztatási szerződés még hátralévő idejére járó juttatást az a közfoglalkoztatott igényelheti, aki legalább harminc nap közfoglalkoztatotti jogviszony után a versenyszférában helyezkedik el.

Az összeg a munkabéren felül jár havonta – közölte.

Bodó Sándor kiemelte: „a kormány célja, hogy minél több közfoglalkoztatott helyezkedjen el a versenyszférában, amivel a magas vállalati munkaerő-keresletet érdemben mérsékelhetné”.

Mint a lapban olvasható, 2016 óta több mint százezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma.

A címlapfotó illusztráció.