Átlag feletti bérek a vendéglátásban

 

Több mint 300 ezer forintot visz haza a vendéglátóiparban dolgozók fele, 12 százalékuk pedig félmilliónál is többet. Legjobban a séfek keresnek, helyenként még az üzletvezetőknél is jobban, az átlagjövedelmük eléri a havi 360 ezer forintot – írja a Világgazdaság keddi száma az Eventrend Global iparági kutatására hivatkozva.

Az elemzés szerint jól prosperál a vendéglátóipar, ráadásul úgy, hogy nincs számottevő különbség a fővárosi és a vidéki vendéglátóhelyek között eredményesség tekintetében, de az átlagfizetések között jelentős az eltérés.

A vendéglátósok többsége úgy véli, hogy munkahelye jól prosperál, 50 százalékuk szerint a forgalom nő, 80 százalék szerint ráadásul nyereségesen működik az adott vállalkozás.

A vendéglátásban a férfiak átlagosan 30 százalékkal keresnek többet, mint a nők. Majdnem megegyezik az elégedetlenek és az elégedettek aránya a karrierlehetőségek tekintetében, míg a munka és a magánélet egyensúlyát illetően egyértelműen negatív a mérleg.

A vendéglátásban dolgozók a béren kívüli juttatásokkal a legelégedetlenebbek. Akik elégedettek a munkáltatójukkal, legalább 30 százalékos többletjövedelmért váltanának munkahelyet.