Utolsó napjához ért a „TeSzedd!”

 

Vasárnap is több száz helyen folytatódott a „TeSzedd!” akció, újabb sok tonna szemetet gyűjtöttek össze az önkéntesek. Az egyik oldalról siker, de közben meg szomorú, hogy még egy hét után is volt mit összeszedni: az árokpartra kihajított ágytól a traktorgumiig megint volt minden – hangzott el az M1 Híradójában.

Csatakiáltással indultak harcba a szemét ellen a derecskei cserkészek. A gyerekek először a város melletti erdőben takarítottak. Pár kilométerrel arrébb, Hajdúszoboszlón is szedték a szemetet az önkéntesek. Több mint harmincan gyűltek össze, főleg családokat és a gyerekeket vártak a programra. Hajdú-Bihar megyében több mint nyolcezren csatlakoztak a héten az akcióhoz.

Gyulaváriban a szabad strand mellett gyűltek a szeméttel teli zsákok. Itt mindig sok a hulladék, a határon túlról érkező árhullámok rengeteg műanyag palackot és dobozt hoznak magukkal. A környéken élő családok folyamatosan próbálják tisztítani a partszakaszt.

Kecskeméten több helyen is gyűjtötték a szemetet, ami egészen változatos volt: találtak például matracokat és építési hulladékot is. Az akció utolsó napján a városban csaknem 130 zsák hulladékot gyűjtöttek össze.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmán csaknem 30 zsákot töltöttek meg főleg háztartási hulladékkal, de volt, aki gumiabroncsokat talált az egyik bokor tövében.

Hetesen, a Kaposvárhoz közeli faluban még a legkisebbek is beálltak megtisztítani a környéket.

Somogyban a „TeSzedd!” akció keretében közel 100 alkalommal gyűjtötték a szemetet. Az önkéntesek úgy látják: sokkal tudatosabban is védhetnénk a környezetünket.

Az esemény utolsó napján országszerte, több mint 100 helyszínen lehetett tenni a környezetünkért. Az elmúlt hét évben a „TeSzedd!” akció keretében 11 ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze az önkéntesek.